rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • A Szécsi család támogatása

  • A Szécsi család támogatásaA Karitáció Alapítvány Gyógyító bohócdoktoraihoz nagyon sok segítségkérés érkezik főleg az ünnepek alatt. Az alapítvány 2008 óta kórházi gyógyítást segítő bohócdoktor programját működteti, emellett szociális - segítő programjai is nagy segítséget jelentenek a nélkülöző embereknek, gyermekeknek, családoknak. A Húsvéti adományozás jegyében minden nap családok tucatjait segítettük élelemmel, ruhával, játékokkal. Némi szervező munka után jutottunk el a Heves megyei kis községbe Pélyre a Szécsi családhoz, ahol 4 gyermeket nevelnek, három fiút és egy kislányt. Az autónyi adomány óriási segítséget jelentett a család számára.

    Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
    A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.

    Élelmiszer, ruha dományt kapott a Szécsi család

    Gabriella elmondta, hogy férje közmunkán van ő pedig gondozási segélyen a beteg kislánnyal. Aki sajnos szájpad hasadékkal született, süket némán és keringési zavarral küszködik. Havonta kell őt kórházba szállítani Miskolcra és Debrecenbe.

    A létfenntartás ezért a családban kimerül a közüzemi számlák kifizetésével.
    Ezért elkel a segítség bármilyen formában.

    A bohócdoktorok tartós élelmiszert, csokoládét, játékot vittek a családnak, amit a szülők és a gyerekek nagy örömmel vettek át.

    Támogatóink nélkül nem lenne munkánk ilyen sikeres, így az érdem minden segítőnkkel közös.

    Élelmiszert, édességet és játékot is kapott a család

    A Karitáció Alapítvány bohócdoktorai egész évben támogatják a neház helyzetű családok helyzetének javítását.

    Hálásan köszönjük az adó 1% felajánlók, tárgyi támogatók, segítő önkéntesek felajánlásait!


Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást segítő vidám bohócdoktor vizitek révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Egy picit bohócdoktor lehetett mindenki

    Egy picit bohócdoktor lehetett mindenkiNemrég ért véget a Karitáció Alapítvány jótékonysági Bohócdoktor csapata által szervezett Bohócdoktor Rajzpályázat 2017 alkotói pályázat, melyre 1800 alkotó küldte be az átélt kórházi élményei kapcsán rajzát, élménybeszámolóját. Az alapítvány ahol csak lehetett, személyesen kereste fel a díjazottakat, és adta át a jól megérdemelt jutalmakat. A gyerekek örömmel öltötték fel a bohóckodáshoz szükséges kellékeket, örömmel váltak egy kis időre jelképesen bohócdoktorokká. A díjátadásokat ének, lufihajtogatás, játékos pillanatok kísérték.

  • Ötszáz bohócdoktor az ünnepi vetítésen

    Ötszáz bohócdoktor az ünnepi vetítésenA Karitáció Alapítvány bohócdoktorai Húsvét előtt sem tétlenkedtek. Az ünnepek előtt jótékonysági mozizásra hívtak meg ötszáz, többnyire nagycsaládos és hátrányos helyzetben lévő, illetve jó tanuló kisgyermeket a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai. Az Állati nagy szökés című rajzfilmre kígyózó sorokban érkeztek a tíz év alatti gyermekek. A jegyeket bohócdoktorok szedték. Minden résztvevő befelé menet csokitojást is kapott. A mozizás előtt mindenki picit bohócdoktorrá változhatott, a gyerekek nagy buzgalommal vették fel a bohócdoktor orrokat.

  • Háromezer kiló tartós élelmiszer nélkülözőknek

    Háromezer kiló tartós élelmiszer nélkülözőknekA karácsonyi ünnepek idején sok embertársunk kényszerül nélkülözni. Négyszáz rászoruló család ünnepének megkönnyítéséhez a Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Karitáció Alapítvány, az Angyali.hu Alapítvány Szegeden, a Centerke Adományozó Központban három tonna tartós élelmiszert osztott szét. A támogatottak a szociális ellátórendszeren keresztül az osztás előtt az élelmiszerek átvételéhez szükséges kuponokat kaptak, melyre a segítő szervezetek a nélkülözőknek cukrot, lisztet, tésztát, szaloncukrot, konzerveket adtak. Az élelmiszersegélyből a halmozottan hátrányos helyzetű idős - egyedülállók, nagycsaládosok, csonka családban élők kaptak.

  • Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogatták

    Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogattákA Karitáció Alapítvány jótékony munkájára, ezen belül a bohócdoktorok áldozatos munkájára hívták fel a sportoló gyerekek a figyelmet. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kalocsai Gyermek és Ifjusági Önkormányzat által szervezett Sportnapnak lehettünk a támogatói. 2014. szeptember 27-én, szombaton a város ifjúsága bohóc orral biciklizett és görkorcsolyázott végig a városon. Köszönjük a Kalocsai fiataloknak, hogy sportprogramjukon felhívták a figyelmet arra, hogy a Karitáció Alapítvány gyógyító Bohócdoktorainak szerepe és munkája mennyire is fontos a kórházban lévő gyermekek számára.

  • Bohócdoktor bőrbe bújtak a zeneművészek

    Bohócdoktor bőrbe bújtak a zeneművészekZeneművészek fogtak össze a bohócdoktorok támogatásáért. A Karitáció Alapítvány jótékonysági munkáját és a bohócdoktorok gyógyítást segítő feladatait támogatta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar. A ruha, tartós élelmiszerek, csokoládé gyűjtő akció zárásaként a zeneművészeti kar Fricsay Ferenc hangversenytermébe jótékonysági hangversenyre várták a zenebarátokat. A művészek bohócorrban zenéltek, a nézőközönség nagy élvezetére. A www.karitacio.hu oldalon megismerhető a bohócdoktorok 2008 óta sikeres gyógyítást támogató tevékenysége.

  • Amikor a moziban a bohócdoktor szedte a jegyeket

    Amikor a moziban a bohócdoktor szedte a jegyeketNyüzsgő gyereksereg várta, hogy a szegedi Belvárosi Moziban vasárnap délelőtt megkezdődhessen a Mikulás Mentőakció című mesefilm előadása. Nem egy egyszerű filmvetítés volt, a jegyeket a Karitáció Alapítvány bohócdoktora szedte, a filmet pedig száz nélkülöző, halmozottan rászoruló család csemetéje ajándékba kapta meg az alapítványtól. A Karitáció Alapítvány egész évben azon munkálkodik, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára segítse a boldogulást. Egyre több gyermek nélkülözik, a kultúra is sokak számára egyre távolodó félben van.

  • Bohócdoktorok sikeres vizsgát tettek

    Bohócdoktorok sikeres vizsgát tettekSikeresen zárult a 2017-ben megrendezett bohócdoktor iskola, ahol 12 lelkes bohócdoktor kapta meg a Karitáció Alapítvány által megszervezett oktatás záró akkordjaként az elismerő oklevelét. Az alapítvány 2008 óta működteti a kórháztámogató és segítő bohócdoktor programját, ennek része, hogy a gyógyítást aktívan segítő bohócdoktorok oktatásával is foglalkozik. A bohócdoktor iskola révén szerte az országban jöhetnek létre újabb és újabb bohócdoktor vizitek, nőhetnek ki további sikeres bohócdoktor segítők.

  • Szentesen viziteltek a Karitáció Bohócdoktorok

    Szentesen viziteltek a Karitáció BohócdoktorokCsütörtökön délután a Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztályának nagybeteg picinyei számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdokikkal játékokat juttathatsz a betegséggel küszködő gyerekeknek

    Bohócdokikkal játékokat juttathatsz a betegséggel küszködő gyerekeknekJátékokat (kártya, társas, kirakó, egyéb játékot), plüss figurákat, színezőket (színes ceruzával) várunk nagylelkű felajánlóktól adományként, melyeket a kórház és intézménylátogatás alkalmaival átadunk a gyógyuló Piciknek!

    Sok nagybeteg gyerkőc a kórházakba betegként bekerülve anyagi okok végett nem rendelkezik saját gondűző játékkal... igaz a kórházi osztályokon egyre több a játék... Segítsünk együtt! Minden apró segítség óriási a beteg gyerekeknek!

  • Bohócdoktorok utcai szeretetosztás

    Bohócdoktorok utcai szeretetosztásJól sikerült az utcai vidámítás. Valentin nap alkalmából a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai utcai örömszerzést tartottak. Színes léggömböket és csokoládé bonbonokat ajándékoztak a szállingózó esőben az embereknek. Szíves lufik röptetésére is sor került, a szeretet és az összetartozás fontosságának kifejezéséért. A bohócdoktorok fontos filozófiája, hogy a testi és a lelki erőnlét szorosan összefügg. Nemcsak a testi kondíció a lényeges, a psziché egészségével is foglalkozni kell, ismertette Gere Anikó Mónika bohócdoktor. Hozzátette: "mindenkinek szüksége van mások szeretetére, ezért fontos, hogy ápoljuk kapcsolatainkat.

  • Élelmiszert osztottunk

    Élelmiszert osztottunkÉtolaj, tészta, rizs, tej, lekvár, konzervek, tisztítószer és friss meggy várta vasárnap délelőtt a rászorulókat Szegeden, a Roosevelt téren működő Centerke Adományozó Központban. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány háromszáz élelmiszercsomaggal segítette a nélkülöző családosokat, idős - egyedülállókat. A tonnányi élelmiszerre a támogatottak a szociális intézményeken keresztül élelmiszer átvételre feljogosító kupont kaptak, ezt bemutatva jutottak hozzá a segítő élelmiszer adományhoz. Bár zuhogott az eső, mégis háromszáz élelmiszercsomag került családokhoz.

  • A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorok

    A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorokA Körtöltés utcában dr Blazsovszky Matild doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig a városok, települések kórházait, rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Köszönjük az adó 1% felajánlásokat

    Köszönjük az adó 1% felajánlásokatKöszönjük minden kedves támogatónak, aki az adó 1% felajánlással támogatta az egész éves jótékonysági programsorozatunkat, a bohócdoktor viziteket, a beteg gyermekek gyógyulását, a szociális segítő tevékenységeket! Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy több ezren velünk vagytok! Az adó 1% felajánlás, az önkéntes együttműködés, a sok picinek tűnő, de fontos segítség nélkül nem lehetnénk ilyen sikeresek! Sikerünk, eredményeink támogatóinkkal, segítőinkkel együtt közös! Köszönjük a figyelmet, a segítő felajánlást, az adó 1 százalék támogatásokat!

  • Bohócdoktorok viziteltek Kiskunhalason

    Bohócdoktorok viziteltek KiskunhalasonPszichiátriai és fogyatékos betegeket látogatott meg Kiskunhalason a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata. A heti bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a csoportos játéké volt. A sérült és beteg páciensek mellett a bohócdokik az egészségügyi szakdolgozók számára is tartogattak meglepetéseket. A pszichés betegek kedélyállapotát az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan jobbá alakítják. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetekbe is.

  • Segítse Ön is a Bohócdoktorokat

    Segítse Ön is a BohócdoktorokatA KARITÁCIÓ Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány működteti a KARITÁCIÓ Bohócdokik Betegségelűző Csapatot, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a gyerekeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára INGYENESEK. A vidám bohócdoktorkodás végén rendszerint ajándékozás és szeretet honol.

  • A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltek

    A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltekHódmezővásárhelyen a Hódtó utcában dr Ágoston Katalin doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, ajándék hajtogatott lufikkal lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig az ország városait, települések rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknek

    Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknekSok kisgyermek számára az elszegényedés miatt nem jut az adventi ünnepek idején segítség nélkül ajándék. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány 2015-ben ezer rászoruló gyermeket ajándékoz meg az ország minden részén Mikulás csomaggal. Az önkéntesek az ünnepek előtti hetekben szorgosan készülődtek az ajándékozás háttérfeladataival. A Centerke Adományozó Központ Advent idején tízezernyi fagyás ellen védő ruha, cipő, takaró osztásában vesz részt. A segítő rendezvényeken támogatott családok mellett szervezeteket, csoportokat is segít adományokkal jótékonysági együttműködés.

  • Kisgyermekes családokat támogattunk

    Kisgyermekes családokat támogattunkEgész évben segítjük a kisgyermekes családokat, a nagycsaládosokat. A Karitáció Alapítvány adományozó tevékenységéből most a kübekházi családsegítő akciónapot mutatjuk be. Egy egész autónyi gyermekruhát, játékokat adott át dr. Péntek Éva a Karitáció Alapítvány elnöke Szabó Krisztina védőnőnek. Kübekháza egy 1500 lelkes pici falu Szegedhez közel a Szerb-Román-Magyar hármashatáron. Az adomány nagy segítség a településen élő családoknak, hiszen sajnos ebben a térségben is sok a létminimum alatt élő kisgyermekes család, akik nagy örömmel fogadnak minden segítséget.

  • Baján Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Baján Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokCsütörtök délelőtt a Bajai Szent Rókus Kórház gyermekosztályán visszatérő vendégként vizitelt a Karitáció Alapítány Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. Dani és Gergő bohócok tették a dolgukat. A nagybeteg kicsik és az intézmény dolgozói számára gyógyító mosolyt, bőröndnyi ajándékot vittek a jókedvre derítők. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül, a műtéti hegek helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Varga Ferenc énekes és a TV2 támogatta az alapítványi bohócdoktorokat

    Varga Ferenc énekes és a TV2 támogatta az alapítványi bohócdoktorokatA Karitáció Alapítványnak ajánlotta fel nyereményét Varga Ferenc énekes a TV2 családi vetélkedőjén. A művész a népszerű, “Vigyázat gyerekkel vagyok” produkció október 27-i adásában bizonyult a legjobbnak és ezt követően hozta el azt az 500 ezer forintos díjat, amely az alapítvány munkáját segíti. A Karitáció munkatársai őszinte köszönetüket fejezik ki az önzetlen gesztusért és bíznak abban, hogy a fél millió forintos felajánlás által sok kisgyemek és szüleik arcára csalhatnak mosolyt, illetve az alapítvány bohócdoktor programjának sikeresebb működését is segíti. Köszönjük!

  • Bohócdoktor vizit Szentes és Orosháza gyermekkórházaiban

    Bohócdoktor vizit Szentes és Orosháza gyermekkórházaibanEz a hét is mozgalmasra sikeredett. A rengeteg háttérfeladat és támogató program mellett a Karitáció Alapítvány segítői és a bohócdoktorok viziteltek a szentesi és orosházi kórházak gyermekosztályain. A bohócdoktorok segítő tevékenysége nyáron sem szünetel. A hét második felében Szentes és Orosháza kórházaiban viziteltek a gyógyítást segítő nevettetők. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A gyerekek a nevetés és a jókedv mellett játékokat kaptak, az intézmények a mesedoktoroktól könyveket és plakátokat is kaptak.

  • Ajándékok érkeztek a zenészhallgatóktól

    Ajándékok érkeztek a zenészhallgatóktólGaramvölgyi Judit, az alapítvány elnöke elmondta, a gyógyító bohócdoktorok fogják eljuttatni a játékokat a beteg kisgyermekeknek, a vidám percek mellett ajándékokkal is megörvendeztethetik azokat, akik az ünnepet a kórházban, klinikán töltik, vagy éppen valamely szociális intézményben élnek. A vártnál nagyobb siker miatt úgy számolnak, hogy bőven marad jövő évre is játék. A bohócdoktorok sohasem üres kézzel érkeznek, mindig van a bőröndben kifestő, plüssmaci, buborék fújó, léggömb és egyéb vicces dolog. A plüssök jó kiegészítő ajándékok a gyerekeknek, de akár felnőtt páciensek számára is.

  • Szegeden viziteltek a bohócdoktorok

    Szegeden viziteltek a bohócdoktorokNyáron is sok a bohócdoktor vizit. Hétfő délelőtt a Szegedi Gyermekklinika sebészeti osztályán, illetve a sebészeti ambulancián rendeltek a bohócdoktorok. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A hangsúly ilyenkor az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a játéké és a kacagásé. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Gyulán Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Gyulán Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokHétfő kora délután Gyula város Gyermekkórház gyerkőcei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktor oktatás 2017, bohócdoktor iskola

    Bohócdoktor oktatás 2017, bohócdoktor iskolaA Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot. A megnövekedett igények kielégítése végett az alapítvány önkéntes bohócdoktorokat képez. A Karitáció Alapítvány bohócdoktoraihoz csapatban gondolkodó, gyerekek és felnőttek számára jótékonysági programokban aktív segítő szerepet vállaló önkénteseknek végez fejlesztő foglalkozásokat. A bohócdoktor iskolában a bohócdoktorkodást és az önismeretet is segítő tematika alapján egészségügyi, közösségi - kommunikációs, pszichológiai, higiéniai ismereteket kapnak a résztvevők.

  • Bohócdoktor Iskola

    Bohócdoktor IskolaA Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot. A megnövekedett igények kielégítése végett az alapítvány önkéntes bohócdoktorokat képez. A Karitáció Alapítvány bohócdoktoraihoz csapatban gondolkodó, gyerekek és felnőttek számára jótékonysági programokban aktív segítő szerepet vállaló önkénteseknek végez fejlesztő foglalkozásokat. A bohócdoktor iskolában a bohócdoktorkodást és az önismeretet is segítő tematika alapján egészségügyi, közösségi - kommunikációs, pszichológiai, higiéniai ismereteket kapnak a résztvevők.

  • Sikeres a bohócdoktor képzés

    Sikeres a bohócdoktor képzésPiros orr és jókedv, ez vezérli a Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2018-an indított bohócdoktor képzését. 2008 óta működteti az alapítvány a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot, akik már évek óta képzik az újabb bohócdoktorokat is. Egyre több helyen kezdik meg önállóan a bohócdoktorok a saját környezetük mosoly csapatával a segítő szolgálatot. A bohócdoktor iskolában a résztvevők bohócdoktorkodást és az önismeretet is segítő tematika alapján egészségügyi, közösségi - kommunikációs, pszichológiai, higiéniai ismereteket kapnak.

  • Jótékonykodtunk a Bödön Vásárban

    Jótékonykodtunk a Bödön VásárbanA hét végén a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói meleg pulóvereket, sapkákat, sálakat, takarókat, cipőket gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

  • Kórházi gyermekágy a bohócdoktoroktól

    Kórházi gyermekágy a bohócdoktoroktólA gyermekklinikán a nagybeteg kisgyermekek kórházi ellátásához szükséges az ágyak modernizálása. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai jótékonysági - gyógyítást segítő adományozó programja mostani állomása a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika Gyermeksebészeti osztálya, ahol egy modern - guruló gyerekágy került átadásra. A kórház részéről Dr. Kovács Tamás egyetemi adjunktus gyermeksebészeti intézet osztályvezető főorvosa vette át Dr. Péntek Éva alapítványi elnöktől a segítő adományt.

  • Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházban

    Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházbanA Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorait a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán gyógyuló betegek és az ott dolgozók is izgatottan várták. A csütörtöki bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a kacagásé volt. A beteg gyerekek mellett a bohócdokik a kőkemény munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak meglepetéseket. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség lelki feldolgozását és segítheti a gyógyuláshoz vezető utat is. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetek be is.

Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.