rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Bohócdoktor óra a Kossuth iskolában - videóval

  • Bohócdoktor óra a Kossuth iskolában - videóvalZsibongó gyerekek várták a Karitáció Alapítvány Bohócdoktor Csapatát kedden. A szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolában Bohócdoktor órát tartott az első és harmadik osztályos gyermekeknek az alapítvány. A bohócdoktorok által 2017-ben meghirdetett jótékonysági csokigyűjtésben az egyik legaktívabb iskola volt a szőregi, a gyerekek jótettükért cserébe kapták a vidámított tanórát. Az élménydús óramenetben a bohócdoktor piros orrok és a hőn szeretett lufi figurák sem maradtak el. Az óra végén sütievéssel egybekötve az iskola számára a jótékonysági csokigyűjtésben kimagasló eredményért oklevél átadásra is sor került.

    Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
    A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.

    A bohócdoktorok tolmácsolták a gyerekeknek a csokoládéval támogatott nehéz sorsú családok és a kórházakban gyógyuló gyermekek köszönetét. Fontos a közösség építése és az értékteremtés. Ennek volt része az iskolai bohócdoktor óra.

    A Karitáció Alapítvány bohócdoktorai 2008 óta évente több ezer gyermeket és felnőttet támogatnak. A www.karitacio.hu oldalon fotókon, videókon és ismertető cikkeken keresztül megismerhető a sikeres jótékonysági program. A bohócdoktorok támogató programja ingyenes. Hálásan köszönjük támogatóink, adó 1 százalék felajánlóink, önkénteseink, céges és egyéni segítőink nagylelkű hozzájárulását a sikerekhez! Köszönjük!



    Bohócdoktor csipet - csapat, bohócdoktorok az iskolában


Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást segítő vidám bohócdoktor vizitek révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A bohócdoktorok ötszáz gyermeket fogadtak a Moziban

    A bohócdoktorok ötszáz gyermeket fogadtak a MozibanA Belvárosi Moziban vasárnap délelőtt a Karitáció Alapítvány ötszáz gyermeket látott vendégül a moziba, filmvetítésre. A karácsony előtti jótékonysági programra elsősorban nehéz sorsú, nagycsaládos, hátrányos helyzetű gyerekek kaptak a szociális hálón keresztül meghívást. A jegyeket a filmvetítés kezdete előtt jelképesen az alapítvány gyógyító bohócdoktorai szedték. A Karitáció Alapítvány egyik legsikeresebb jótékonysági tevékenysége a 2008 óta működtetett Gyógyító Bohócdoktorok mozgalom, mely az élménypedagógián és a pozitív gondolkodáson átvezetve segíti a gyerekeket a nehéz időszakukon sikeresen túljutni.

  • Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorok

    Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorokA panelházas körzetben, Szegeden, a Csongrádi sgt-on dr Kovács Éva doktornő rendelésén viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata az egész országban látogatja végig segítő programjával a kórházakat, rendelőintézeteket, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. Az élményterápia segíti a nagy beteg gyerekek pozitív gondolkodásmódját, illetve lerövidítheti a betegeskedés idejét is.

  • Bohócdoktoraink viziteltek a kecskeméti gyermekkórházban

    Bohócdoktoraink viziteltek a kecskeméti gyermekkórházbanA KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapatát a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek izgatottan várták. A hétfői gyógyító bohóc vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dorka bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

  • Repülőnapon a bohócdoktorok

    Repülőnapon a bohócdoktorokA 2016-ban 100 éves Szegedi Repülőtéren szeptember 16-17-18-án három napos légiparádén nagyszabású programsorozat várja a repülés iránt érdeklődőket. Az eseményen a légi csodák mellett részt vesz a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata is. A rendezvény teljes ideje alatt a bohócdoktor standon sok érdekesség mellett lufi hajtogatás, ajándékosztás, bohócorr osztás is lesz. A jótékonysági alapítvány a repülőnapra vendégül lát 70 fogyatékkal elő fiatalt is, ezzel is élményhez segítve a hátrányos helyzetű embertársakat.

  • Bohócdoktor bőrbe bújtak a zeneművészek

    Bohócdoktor bőrbe bújtak a zeneművészekZeneművészek fogtak össze a bohócdoktorok támogatásáért. A Karitáció Alapítvány jótékonysági munkáját és a bohócdoktorok gyógyítást segítő feladatait támogatta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar. A ruha, tartós élelmiszerek, csokoládé gyűjtő akció zárásaként a zeneművészeti kar Fricsay Ferenc hangversenytermébe jótékonysági hangversenyre várták a zenebarátokat. A művészek bohócorrban zenéltek, a nézőközönség nagy élvezetére. A www.karitacio.hu oldalon megismerhető a bohócdoktorok 2008 óta sikeres gyógyítást támogató tevékenysége.

  • Gyógyító bohócdoktor vizit a SZIN 2015 Csodafaluban

    Gyógyító bohócdoktor vizit a SZIN 2015 CsodafalubanA Karitáció Alapítvány bohócdoktorai a Mátrix Közhasznú Alapítvány meghívására viziteltek az elmúlt héten a SZIN Csodafaluban. A nagy sikerű rendezvény a Szegedi Ifjúsági Napok keretén belül került megrendezésre, ahol a fesztivál ideje alatt közel ötszáz sérült, nagycsaládos, hallás-, látás-, mozgásában sérült, DOWN-szindrómás gyermek kapott élményt, figyelmet, örömet. A SZIN szervező csapata és a Mátrix a gyerekeket egész napos szórakoztató programmal, reggelivel, ebéddel, uzsonnával látta el. A Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorainak volt dolguk, melyet a résztvevők nagy örömmel fogadtak.

  • Bohócdoktorok Kiskőrösön

    Bohócdoktorok KiskőrösönKiskőrösön a fogyatékosok intézményében jártak a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai. A bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a csoportos játéké volt. A sérült és beteg páciensek mellett a bohócdokik az egészségügyi szakdolgozók számára is tartogattak meglepetéseket. A fogyatékkal élők kedélyállapotát az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan jobbá alakítják. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetekbe is. Bohócdoktor programunk 2008 óta hasznos segítője az egészségügyi intézményeknek.

  • Orosházán viziteltek a Karitáció Bohócdoktorok

    Orosházán viziteltek a Karitáció BohócdoktorokCsütörtökön, valamikor ebéd után az Orosházi Kórház Csecsemő-és Gyermekosztály nagybeteg picinyei számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára rögtönzött lufihajtogató kiképzést is tartott. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Sok - sok adományt kaptunk a májusi bödön vásár látogatóitól

    Sok - sok adományt kaptunk a májusi bödön vásár látogatóitólA BÖDÖN - Rongy Udvar vásárban jótékonysági céllal rendszeresen részt vesz a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A 2014 májusi rendezvényen a látogatók nagylelkű adományai révén élelmiszereket, játékokat, könyveket gyűjtöttünk, melyek bekerültek az alapítvány adományai közé, hogy a legrászorultabbak számára segítségként kiosztásra kerülhessenek. A Dorka és Gergő a gyógyító bohócdoktorok csapatából a vásár gyermek látogatóit lufiból hajtogatott figurákkal örvendeztette meg. A rendezvény jól sikerült, a résztvevők apraja - nagyja is örömmel és boldogan tért haza.

  • Sikeres a bohócdoktor képzés

    Sikeres a bohócdoktor képzésPiros orr és jókedv, ez vezérli a Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2018-an indított bohócdoktor képzését. 2008 óta működteti az alapítvány a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot, akik már évek óta képzik az újabb bohócdoktorokat is. Egyre több helyen kezdik meg önállóan a bohócdoktorok a saját környezetük mosoly csapatával a segítő szolgálatot. A bohócdoktor iskolában a résztvevők bohócdoktorkodást és az önismeretet is segítő tematika alapján egészségügyi, közösségi - kommunikációs, pszichológiai, higiéniai ismereteket kapnak.

  • Bohócdoktor vizit Szentes és Orosháza gyermekkórházaiban

    Bohócdoktor vizit Szentes és Orosháza gyermekkórházaibanEz a hét is mozgalmasra sikeredett. A rengeteg háttérfeladat és támogató program mellett a Karitáció Alapítvány segítői és a bohócdoktorok viziteltek a szentesi és orosházi kórházak gyermekosztályain. A bohócdoktorok segítő tevékenysége nyáron sem szünetel. A hét második felében Szentes és Orosháza kórházaiban viziteltek a gyógyítást segítő nevettetők. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A gyerekek a nevetés és a jókedv mellett játékokat kaptak, az intézmények a mesedoktoroktól könyveket és plakátokat is kaptak.

  • Bohócos délután a bohócdoktorokkal

    Bohócos délután a bohócdoktorokkalA Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata a Szegedi Dr. Waltner Károly Otthon lakói számára tartott jópofa "bohócos délutánt". A súlyosan sérült gyermekek és felnőttek számára otthont adó intézményben a bohócdoktorokat a dolgozók és az intézmény lakói is szeretettel fogadták. Évi és Pepi bohócdoktorok teremtettek mosolyt és jókedvet. Színpadi előadás mellett volt lufihajtogatás, vonatozás, illetve az alapítvány munkatársai mindenkinek adtak bohócdoktoros ajándékokat is.

  • Bohócdoktorok virágcsokrai ajándékozták meg a kórházi dolgozókat

    Bohócdoktorok virágcsokrai ajándékozták meg a kórházi dolgozókatAz ápolók áldozatos munkájuk elismeréseképpen kaptak illatos virágot és finom édességet bohócdoktoroktól. Kórházakat járva lelkes önkéntesek vitték a szép ajándékokat fontos munkát végző egészségügyi dolgozóknak. Május 12. világszerte az Ápolók Nemzetközi Napja annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata 2008 óta segíti a gyógyítást adományozás és betegek támogatása mellett kórháztámogató tevékenységgel. A szakdolgozó személyzet fontos munkáját idén is méltóképp ismertük el.

  • Légzésfigyelőket adományoztak a bohócdoktorok

    Légzésfigyelőket adományoztak a bohócdoktorokLégzésfigyelő babamonitorokat vittek a Szegedi Gyermekklinika sebészeti osztályára a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai. A babák biztonságát segítő eszközöket a gyermekosztály köszönettel fogadta. A bohócdoktorok az adományozás után megtartották vidámító vizitjüket is. A hangsúly néhány pillanatra az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett a játéké, a meséké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Adó 1% felajánlás a Gyógyító Bohócdoktorok támogatására

    Adó 1% felajánlás a Gyógyító Bohócdoktorok támogatásáraA Karitáció Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Betegségelűző Csapatot, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a gyerekeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A vidám bohócdoktor vizit végén rendszerint ajándékozás és szeretet honol. Ön is segítsen: adóbevalláskor adó 1% felajánlásával támogassa a bohócdoktorok gyógyító tevékenységét!

  • Bohócdoktorok viziteltek Gyulán

    Bohócdoktorok viziteltek GyulánA hétvégén Gyula város Gyermek Kórházában fekvő nagybeteg picik számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktor iskola 2018

    Bohócdoktor iskola 2018A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot. A megnövekedett igények kielégítése végett az alapítvány a szegedi térségből önkéntes bohócdoktor segítők jelentkezését várja. A Karitáció Alapítvány bohócdoktor feladatokra azon önkéntesek jelentkezését várja, akik csapatban, gyerekek és felnőttek számára jótékonysági programokban szeretnének részt venni. A tevékenységhez büntetlen előélet, produktív – szereplési készség, pozitív szemlélet szükséges. Ideális jelölt az, aki szeret énekelni, zenélni, kellő alázattal és lojalitással rendelkezik.

  • Szentesen viziteltek a Karitáció Bohócdoktorok

    Szentesen viziteltek a Karitáció BohócdoktorokCsütörtökön délután a Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztályának nagybeteg picinyei számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • A Budapesti körúton viziteltek a bohócdoktorok

    A Budapesti körúton viziteltek a bohócdoktorokA Budapesti körúton dr Kovács Rózsa doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig a városok, települések, városrészek kórházait, rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Bohócdoktor óra a Kossuth iskolában - videóval

    Bohócdoktor óra a Kossuth iskolában - videóvalZsibongó gyerekek várták a Karitáció Alapítvány Bohócdoktor Csapatát kedden. A szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolában Bohócdoktor órát tartott az első és harmadik osztályos gyermekeknek az alapítvány. A bohócdoktorok által 2017-ben meghirdetett jótékonysági csokigyűjtésben az egyik legaktívabb iskola volt a szőregi, a gyerekek jótettükért cserébe kapták a vidámított tanórát. Az élménydús óramenetben a bohócdoktor piros orrok és a hőn szeretett lufi figurák sem maradtak el. Az óra végén sütievéssel egybekötve az iskola számára a jótékonysági csokigyűjtésben kimagasló eredményért oklevél átadásra is sor került.

  • Köszönjük az adó 1% felajánlásokat

    Köszönjük az adó 1% felajánlásokatKöszönjük minden kedves támogatónak, aki az adó 1% felajánlással támogatta az egész éves jótékonysági programsorozatunkat, a bohócdoktor viziteket, a beteg gyermekek gyógyulását, a szociális segítő tevékenységeket! Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy több ezren velünk vagytok! Az adó 1% felajánlás, az önkéntes együttműködés, a sok picinek tűnő, de fontos segítség nélkül nem lehetnénk ilyen sikeresek! Sikerünk, eredményeink támogatóinkkal, segítőinkkel együtt közös! Köszönjük a figyelmet, a segítő felajánlást, az adó 1 százalék támogatásokat!

  • Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházban

    Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházbanA Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorait a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán gyógyuló betegek és az ott dolgozók is izgatottan várták. A csütörtöki bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a kacagásé volt. A beteg gyerekek mellett a bohócdokik a kőkemény munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak meglepetéseket. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség lelki feldolgozását és segítheti a gyógyuláshoz vezető utat is. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetek be is.

  • Bohócdoktor Rajzpályázat 2018

    Bohócdoktor Rajzpályázat 2018A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata az “Én Bohócdoktorom” címmel alkotói pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy az ifjúság körében az egészséges életmódot és a pozitív gondolkodást népszerűsítse. A pályázók a gyógyítás, betegség, gyógyulás, optimizmus témájában mutathatják be alkotásaik révén ötleteiket és gondolataikat, megjelenítve a pályázatban a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai segítségnyújtásának fontosságát.

  • Anyaotthonban viziteltek a bohócdoktorok

    Anyaotthonban viziteltek a bohócdoktorokSzegeden, a Családok Átmeneti Otthonában járt a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A sokat megélt anyák és hánytatott sorsú gyermekeik legtöbbször nagy sújt cipelnek magukkal, a bohócdoktorok nevetéssel, élményekkel és jókedvre derítéssel próbálták meg néhány pillanatra feledtetni a nehézségeket. Évi, Judit és Pepi bohócdoktorok lufit hajtottak, játszottak a gyerekekkel. A kicsiknek a zenés - táncos játékok és a gyurmázás, a nagyobbaknak a vonatozás tetszett a legjobban. Az alapítvány munkatársai mindenkinek adtak bohócdoktoros ajándékokat, plüssöket és persze bohócorrokat is.

  • Bohócdoktorok indították a Rózsafutamot

    Bohócdoktorok indították a RózsafutamotJótékonysági Rózsafutammal kezdődött a 19. Szőregi Rózsaünnep. Veteránautók, sportautók, tunning autók hajtottak be Szőregről Szeged központjába, a Széchenyi térre, ahol a járműveken utazó rózsahölgyek a szegedieket és a város vendégeit invitálták a fesztiválra. A Rózsafutam az autók, a rózsák és a felvonulás mellett az összefogásról és a támogatásról is szólt. A jelentkezők ugyanis jótékonysági nevezési díjjal járultak hozzá a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak gyermekmentő munkájához.

  • Vidámított rendelőintézetben jobb kedvvel gyógyultak a beteg gyerekek

    Vidámított rendelőintézetben jobb kedvvel gyógyultak a beteg gyerekekA Szeged, Tisza Lajos körúti Gyermekorvosi rendelőben a szokásos hőmérőzést, gyógyszerfelírást és gyógykezeléseket a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata lufihajtogatással, játékkal jókedvre cserélte fel. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak a kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől, rendezvény szervezőktől a gyógyító élményterápiás feladatokra. A bohócdokik a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozók számára is tartogatnak ajándékokat, rendszerint lufiból virághajtogatás a sláger.

  • Bohócdoktornak öltözött gyerekeket díjaztunk

    Bohócdoktornak öltözött gyerekeket díjaztunkPutnok - bohócdoktornak, illetve vidám bohócnak öltöztek a gyerekek a nemrég lezajlott farsangi időszakban. A Karitáció Alapítvány óriási megtiszteltetéssel és örömmel fogadta, hogy az „Öltözz a farsangon bohócdoktornak” pályázati felhívására az egész országból érkeztek maskarás képek. A 2008 óta sikeres bohócdoktor kórházi támogató program a gyerekek számára érzékenyítően hatott. Kreativitással és nagy szorgalommal mutatták be a pályázaton induló gyerekek és nevelőik azt, hogy ők milyennek gondolják a bohócdoktorkodást.

  • Bohócdoktor oktatás és ajándékozás

    Bohócdoktor oktatás és ajándékozásA Karitáció Alapítvány bohócdoktorai hagyományosan idén decemberben is megszervezték a bohócdoktorokkal közös jótékonysági mozizást rászoruló gyermekek részére. A program keretében a Belvárosi Mozi nagytermében 500 kisgyermek kap filmvetítés révén élményt és ajándékokat. A legrászorultabb támogatottak kiválasztásában iskolák pedagógusai is segítenek. Garamvölgyi Judit, a Karitáció Alapítvány elnöke a bohócdoktorokkal közösen kapcsolódik be egy kis bohócdoktor iskolai vidámsággal a gyermekek szemléletformálásába, illetve a mozira való meghívók átadására is volt lehetőség.

  • Háromezer kiló tartós élelmiszer nélkülözőknek

    Háromezer kiló tartós élelmiszer nélkülözőknekA karácsonyi ünnepek idején sok embertársunk kényszerül nélkülözni. Négyszáz rászoruló család ünnepének megkönnyítéséhez a Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Karitáció Alapítvány, az Angyali.hu Alapítvány Szegeden, a Centerke Adományozó Központban három tonna tartós élelmiszert osztott szét. A támogatottak a szociális ellátórendszeren keresztül az osztás előtt az élelmiszerek átvételéhez szükséges kuponokat kaptak, melyre a segítő szervezetek a nélkülözőknek cukrot, lisztet, tésztát, szaloncukrot, konzerveket adtak. Az élelmiszersegélyből a halmozottan hátrányos helyzetű idős - egyedülállók, nagycsaládosok, csonka családban élők kaptak.

  • Bohócdoktor Iskola

    Bohócdoktor IskolaA Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot. A megnövekedett igények kielégítése végett az alapítvány önkéntes bohócdoktorokat képez. A Karitáció Alapítvány bohócdoktoraihoz csapatban gondolkodó, gyerekek és felnőttek számára jótékonysági programokban aktív segítő szerepet vállaló önkénteseknek végez fejlesztő foglalkozásokat. A bohócdoktor iskolában a bohócdoktorkodást és az önismeretet is segítő tematika alapján egészségügyi, közösségi - kommunikációs, pszichológiai, higiéniai ismereteket kapnak a résztvevők.

Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.