rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Szegeden viziteltek a bohócdoktorok

  • Szegeden viziteltek a bohócdoktorokNyáron is sok a bohócdoktor vizit. Hétfő délelőtt a Szegedi Gyermekklinika sebészeti osztályán, illetve a sebészeti ambulancián rendeltek a bohócdoktorok. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A hangsúly ilyenkor az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a játéké és a kacagásé. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

    Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
    A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.

    Bohócdoktorok a beteg gyerekek gyógyulásáért

    A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Gyógyító Bohócdoktorok mozgalmat, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a piciket a gyógyulás felé. A programsorozat a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A vidám bohócdoktorkodás közben ajándékozás és szeretet honol, feledtetve néhány percre a betegeskedést.

    A Bohócdokik az egész országból várják az intézmények felkéréseit, ahol a vidámított kórteremben zenés egy órát biztosítanak a beteg gyerekeknek. A bohócok a zene, móka mellett lufival és nevetéssel örvendeztetik meg a gyerekeket. A bohócdoktorok rendelése kórházakban, rendelőintézményekben, otthonokban ingyenes. Éppen ezért is fontos a társadalmi megbecsülésként a 19560540-1-06 adószámra felajánlható adó 1%, illetve a CIB. 10700062-48244909-51100005 bankszámlaszámra eljuttatható adomány. Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek, így a gyerekek angyali nevetése talán nem várt gyógyulást is hozhat…

    Ép testben ép lélek - tartja a közmondás, és valóban: a testi és lelki erőnlét szorosan összefügg. Nem csak a test a fontos, hanem a szellem egészségével is sűrűbben kell foglalkozni, még egészségesen is. És még sokkal jobban, ha egy gyermek a testet megpróbáltató betegséggel küzd vagy a gyógykezelés mellékhatásai kritikus állapotúra rontják a szellemet. Itt lép közbe segítő munkájával a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata.

    Bohócdoktorok és egészségügyi szakdolgozók

    Bohócdoktor Csapat, gyermekkórházban

    Kórházi támogató program, gyógyító bohócdoktorok


Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást segítő vidám bohócdoktor vizitek révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Bohócdoktorok indították a Rózsafutamot

    Bohócdoktorok indították a RózsafutamotJótékonysági Rózsafutammal kezdődött a 19. Szőregi Rózsaünnep. Veteránautók, sportautók, tunning autók hajtottak be Szőregről Szeged központjába, a Széchenyi térre, ahol a járműveken utazó rózsahölgyek a szegedieket és a város vendégeit invitálták a fesztiválra. A Rózsafutam az autók, a rózsák és a felvonulás mellett az összefogásról és a támogatásról is szólt. A jelentkezők ugyanis jótékonysági nevezési díjjal járultak hozzá a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak gyermekmentő munkájához.

  • Szegeden viziteltek a Bohócdoktorok

    Szegeden viziteltek a BohócdoktorokPénteken, valamikor ebéd után a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Onkológia második és harmadik emeletén bennfekvő páciensek számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra és a versmondásra került a hangsúly. A nagybeteg csöppségek számára az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Egy picit bohócdoktor lehetett mindenki

    Egy picit bohócdoktor lehetett mindenkiNemrég ért véget a Karitáció Alapítvány jótékonysági Bohócdoktor csapata által szervezett Bohócdoktor Rajzpályázat 2017 alkotói pályázat, melyre 1800 alkotó küldte be az átélt kórházi élményei kapcsán rajzát, élménybeszámolóját. Az alapítvány ahol csak lehetett, személyesen kereste fel a díjazottakat, és adta át a jól megérdemelt jutalmakat. A gyerekek örömmel öltötték fel a bohóckodáshoz szükséges kellékeket, örömmel váltak egy kis időre jelképesen bohócdoktorokká. A díjátadásokat ének, lufihajtogatás, játékos pillanatok kísérték.

  • Bohócdoktorok viziteltek Kiskunhalason

    Bohócdoktorok viziteltek KiskunhalasonPszichiátriai és fogyatékos betegeket látogatott meg Kiskunhalason a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata. A heti bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a csoportos játéké volt. A sérült és beteg páciensek mellett a bohócdokik az egészségügyi szakdolgozók számára is tartogattak meglepetéseket. A pszichés betegek kedélyállapotát az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan jobbá alakítják. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetekbe is.

  • Bohócdoktoraink viziteltek a kecskeméti gyermekkórházban

    Bohócdoktoraink viziteltek a kecskeméti gyermekkórházbanA KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapatát a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek izgatottan várták. A hétfői gyógyító bohóc vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dorka bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

  • Szentesen viziteltek a Karitáció Bohócdoktorok

    Szentesen viziteltek a Karitáció BohócdoktorokCsütörtökön délután a Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztályának nagybeteg picinyei számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktor oktatás és ajándékozás

    Bohócdoktor oktatás és ajándékozásA Karitáció Alapítvány bohócdoktorai hagyományosan idén decemberben is megszervezték a bohócdoktorokkal közös jótékonysági mozizást rászoruló gyermekek részére. A program keretében a Belvárosi Mozi nagytermében 500 kisgyermek kap filmvetítés révén élményt és ajándékokat. A legrászorultabb támogatottak kiválasztásában iskolák pedagógusai is segítenek. Garamvölgyi Judit, a Karitáció Alapítvány elnöke a bohócdoktorokkal közösen kapcsolódik be egy kis bohócdoktor iskolai vidámsággal a gyermekek szemléletformálásába, illetve a mozira való meghívók átadására is volt lehetőség.

  • Jótékonykodtunk a Bödön Vásárban

    Jótékonykodtunk a Bödön VásárbanA hét végén a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói meleg pulóvereket, sapkákat, sálakat, takarókat, cipőket gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

  • Adó 1% felajánlás a Gyógyító Bohócdoktorok támogatására

    Adó 1% felajánlás a Gyógyító Bohócdoktorok támogatásáraA Karitáció Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Betegségelűző Csapatot, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a gyerekeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A vidám bohócdoktor vizit végén rendszerint ajándékozás és szeretet honol. Ön is segítsen: adóbevalláskor adó 1% felajánlásával támogassa a bohócdoktorok gyógyító tevékenységét!

  • Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogatták

    Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogattákA Karitáció Alapítvány jótékony munkájára, ezen belül a bohócdoktorok áldozatos munkájára hívták fel a sportoló gyerekek a figyelmet. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kalocsai Gyermek és Ifjusági Önkormányzat által szervezett Sportnapnak lehettünk a támogatói. 2014. szeptember 27-én, szombaton a város ifjúsága bohóc orral biciklizett és görkorcsolyázott végig a városon. Köszönjük a Kalocsai fiataloknak, hogy sportprogramjukon felhívták a figyelmet arra, hogy a Karitáció Alapítvány gyógyító Bohócdoktorainak szerepe és munkája mennyire is fontos a kórházban lévő gyermekek számára.

  • Bohócdoktor Iskola

    Bohócdoktor IskolaA Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot. A megnövekedett igények kielégítése végett az alapítvány önkéntes bohócdoktorokat képez. A Karitáció Alapítvány bohócdoktoraihoz csapatban gondolkodó, gyerekek és felnőttek számára jótékonysági programokban aktív segítő szerepet vállaló önkénteseknek végez fejlesztő foglalkozásokat. A bohócdoktor iskolában a bohócdoktorkodást és az önismeretet is segítő tematika alapján egészségügyi, közösségi - kommunikációs, pszichológiai, higiéniai ismereteket kapnak a résztvevők.

  • Csokigyűjtés

    CsokigyűjtésEgy - egy tábla csokival lehet támogatni a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak gyógyítást segítő tevékenységét. Az alapítvány közösen más szervezetekkel idén is 1000 gyermek ünnepét teszi boldoggá, hiszen az alapítványi Mikulás ezer gyermeknek ad idén is teletömött Mikulás csomagot. Szülők, nagyszülők és a cégek üzemeltetőit is együttműködésre hívnak a bohócdoktorok, hogy idén még több gyermek részesülhessen támogatásban. A csoki adományokat az alapítvány szegedi irodájában lehet leadni.

  • Gyógyító Bohócdoktorok kérnek segítséget!

    Gyógyító Bohócdoktorok kérnek segítséget!A súlyos betegséggel küszködő gyerekek számára a fekvőbetegség többnyire negatív stresszt, félelmet, fájdalmakat és szenvedést hoz. A gyógykezelések során keletkező negatív helyzetet hozzák rendbe a bohócdoktorok. A Karitáció Alapítvány által működtetett gyermekmentő csapat arra kéri a jóérzésű segítőket, pártolókat, és majdani segítőket, hogy ha tehetik, támogatásukkal segítsék elő az évenkénti több ezer ágylátogatást, a sok - sok gyógyító vizit megtartását. A legapróbb magántámogatás, a cégek által (adóalap csökkentésre jogosító) támogatás nagy segítség a jótékonysági feladatok finanszírozásához.

  • A Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében tartottunk farsangi mulatságot

    A Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében tartottunk farsangi mulatságotFarsangi vidám mulatsággal indítottuk a napot. A Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktor csapata a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében tartott élményprogramot. A bohócdoktoraink sorra látogatják az országban mindenütt a kórházak, rendelők intézmények területét, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő gyerekek és felnőttek életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is. Nem csak a páciensekkel, a szakdolgozókkal is foglalkozunk, hogy az átadott élmények révén még könnyebb lehessen az olykor nehéz tevékenységük.

  • Élelmiszert osztottunk

    Élelmiszert osztottunkÉtolaj, tészta, rizs, tej, lekvár, konzervek, tisztítószer és friss meggy várta vasárnap délelőtt a rászorulókat Szegeden, a Roosevelt téren működő Centerke Adományozó Központban. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány háromszáz élelmiszercsomaggal segítette a nélkülöző családosokat, idős - egyedülállókat. A tonnányi élelmiszerre a támogatottak a szociális intézményeken keresztül élelmiszer átvételre feljogosító kupont kaptak, ezt bemutatva jutottak hozzá a segítő élelmiszer adományhoz. Bár zuhogott az eső, mégis háromszáz élelmiszercsomag került családokhoz.

  • Gyógyító Bohócdoktorok Viziteltek Baján

    Gyógyító Bohócdoktorok Viziteltek BajánCsütörtök délután a Bajai Szent Rókus Kórház gyermekosztályán vizitelt a Karitáció Alapítány Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A nagybeteg kicsik és az intézmény dolgozói számára gyógyító mosolyt, bőröndnyi ajándékot vittek a bohócdokik. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül, a műtéti hegek helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Kórházi gyermekágy a bohócdoktoroktól

    Kórházi gyermekágy a bohócdoktoroktólA gyermekklinikán a nagybeteg kisgyermekek kórházi ellátásához szükséges az ágyak modernizálása. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai jótékonysági - gyógyítást segítő adományozó programja mostani állomása a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika Gyermeksebészeti osztálya, ahol egy modern - guruló gyerekágy került átadásra. A kórház részéről Dr. Kovács Tamás egyetemi adjunktus gyermeksebészeti intézet osztályvezető főorvosa vette át Dr. Péntek Éva alapítványi elnöktől a segítő adományt.

  • Bohócos délután a bohócdoktorokkal

    Bohócos délután a bohócdoktorokkalA Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata a Szegedi Dr. Waltner Károly Otthon lakói számára tartott jópofa "bohócos délutánt". A súlyosan sérült gyermekek és felnőttek számára otthont adó intézményben a bohócdoktorokat a dolgozók és az intézmény lakói is szeretettel fogadták. Évi és Pepi bohócdoktorok teremtettek mosolyt és jókedvet. Színpadi előadás mellett volt lufihajtogatás, vonatozás, illetve az alapítvány munkatársai mindenkinek adtak bohócdoktoros ajándékokat is.

  • Vidámított rendelőintézetben jobb kedvvel gyógyultak a beteg gyerekek

    Vidámított rendelőintézetben jobb kedvvel gyógyultak a beteg gyerekekA Szeged, Tisza Lajos körúti Gyermekorvosi rendelőben a szokásos hőmérőzést, gyógyszerfelírást és gyógykezeléseket a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata lufihajtogatással, játékkal jókedvre cserélte fel. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak a kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől, rendezvény szervezőktől a gyógyító élményterápiás feladatokra. A bohócdokik a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozók számára is tartogatnak ajándékokat, rendszerint lufiból virághajtogatás a sláger.

  • Sok - sok adományt kaptunk a májusi bödön vásár látogatóitól

    Sok - sok adományt kaptunk a májusi bödön vásár látogatóitólA BÖDÖN - Rongy Udvar vásárban jótékonysági céllal rendszeresen részt vesz a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A 2014 májusi rendezvényen a látogatók nagylelkű adományai révén élelmiszereket, játékokat, könyveket gyűjtöttünk, melyek bekerültek az alapítvány adományai közé, hogy a legrászorultabbak számára segítségként kiosztásra kerülhessenek. A Dorka és Gergő a gyógyító bohócdoktorok csapatából a vásár gyermek látogatóit lufiból hajtogatott figurákkal örvendeztette meg. A rendezvény jól sikerült, a résztvevők apraja - nagyja is örömmel és boldogan tért haza.

  • Szolnokon is jótékonykodtak a bohócdoktorok

    Szolnokon is jótékonykodtak a bohócdoktorokSzolnokon, a Hetényi Géza Kórház gyermekrészlegén nagy örömmel fogadták a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorait. A mosoly-varázsolók az intenzíven és a gyermekosztályon is megörvendeztették a nagybeteg piciket. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Köszönjük az adó 1% felajánlásokat

    Köszönjük az adó 1% felajánlásokatKöszönjük minden kedves támogatónak, aki az adó 1% felajánlással támogatta az egész éves jótékonysági programsorozatunkat, a bohócdoktor viziteket, a beteg gyermekek gyógyulását, a szociális segítő tevékenységeket! Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy több ezren velünk vagytok! Az adó 1% felajánlás, az önkéntes együttműködés, a sok picinek tűnő, de fontos segítség nélkül nem lehetnénk ilyen sikeresek! Sikerünk, eredményeink támogatóinkkal, segítőinkkel együtt közös! Köszönjük a figyelmet, a segítő felajánlást, az adó 1 százalék támogatásokat!

  • Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorok

    Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorokA panelházas körzetben, Szegeden, a Csongrádi sgt-on dr Kovács Éva doktornő rendelésén viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata az egész országban látogatja végig segítő programjával a kórházakat, rendelőintézeteket, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. Az élményterápia segíti a nagy beteg gyerekek pozitív gondolkodásmódját, illetve lerövidítheti a betegeskedés idejét is.

  • Bohócdoktorok viziteltek Gyulán

    Bohócdoktorok viziteltek GyulánA hétvégén Gyula város Gyermek Kórházában fekvő nagybeteg picik számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorok

    A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorokA Körtöltés utcában dr Blazsovszky Matild doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig a városok, települések kórházait, rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Kisgyermekes családokat támogattunk

    Kisgyermekes családokat támogattunkEgész évben segítjük a kisgyermekes családokat, a nagycsaládosokat. A Karitáció Alapítvány adományozó tevékenységéből most a kübekházi családsegítő akciónapot mutatjuk be. Egy egész autónyi gyermekruhát, játékokat adott át dr. Péntek Éva a Karitáció Alapítvány elnöke Szabó Krisztina védőnőnek. Kübekháza egy 1500 lelkes pici falu Szegedhez közel a Szerb-Román-Magyar hármashatáron. Az adomány nagy segítség a településen élő családoknak, hiszen sajnos ebben a térségben is sok a létminimum alatt élő kisgyermekes család, akik nagy örömmel fogadnak minden segítséget.

  • Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknek

    Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknekSok kisgyermek számára az elszegényedés miatt nem jut az adventi ünnepek idején segítség nélkül ajándék. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány 2015-ben ezer rászoruló gyermeket ajándékoz meg az ország minden részén Mikulás csomaggal. Az önkéntesek az ünnepek előtti hetekben szorgosan készülődtek az ajándékozás háttérfeladataival. A Centerke Adományozó Központ Advent idején tízezernyi fagyás ellen védő ruha, cipő, takaró osztásában vesz részt. A segítő rendezvényeken támogatott családok mellett szervezeteket, csoportokat is segít adományokkal jótékonysági együttműködés.

  • Fertőző osztályra kerültek a bohócdoktorok

    Fertőző osztályra kerültek a bohócdoktorokA Karitáció Alapítvány Szegeden, a Gyermekgyógyászati Klinika fertőző és rehabilitációs osztályain vidám bohócdoktor viziteket tartott. Csokoládé, színező és könyvek is várták a gyerekeket. A Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A hangsúly ilyenkor az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a játéké és a kacagásé. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Gyulán Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Gyulán Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokHétfő kora délután Gyula város Gyermekkórház gyerkőcei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Mikroszemüveggel érkeztek a bohócdoktorok

    Mikroszemüveggel érkeztek a bohócdoktorokKisgyermekek és csecsemők műtétjeinél jelent majd nagy segítséget az a mikroszemüveg, melyet a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai adományoztak az SzTE Gyermekgyógyászati Klinika Gyermeksebészetének. A kórház részéről Dr. Kovács Tamás egyetemi adjunktus gyermeksebészeti intézet osztályvezető főorvosa vette át Dr. Péntek Éva alapítványi elnöktől a gyógyító munkához szükséges eszközt. Míg az értékes adomány átadási procedúrája folyt, közben a bohócdoktorok az osztályokon vidámító bohócdoktor viziteket tartottak.

Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.