rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Márciusban is a Bödön Vásárban vendégeskedtünk

  • Márciusban is a Bödön Vásárban vendégeskedtünkMárcius 9-én a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói ruhákat, cipőket, tartós élelmiszereket, egyéb adományokat gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

    Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
    A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.

    Sok jó egy helyen. Kézművesek, fincsi ételek, baráti hangulat... ilyen a Bödön Vásár!



Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást segítő vidám bohócdoktor vizitek révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Jó kedvet varázsoltunk a gyermekorvosi redelőbe

    Jó kedvet varázsoltunk a gyermekorvosi redelőbeA gyermekorvosi rendelőben a szokásos hőmérőzést, gyógyszerfelírást és gyógykezeléseket a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata lufihajtogatással, játékkal jókedvre cserélte fel. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak a kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől, rendezvény szervezőktől a gyógyító élményterápiás feladatokra. A bohócdokik a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozók számára is tartogatnak ajándékokat, rendszerint lufiból virághajtogatás a sláger.

  • Egy picit bohócdoktor lehetett mindenki

    Egy picit bohócdoktor lehetett mindenkiNemrég ért véget a Karitáció Alapítvány jótékonysági Bohócdoktor csapata által szervezett Bohócdoktor Rajzpályázat 2017 alkotói pályázat, melyre 1800 alkotó küldte be az átélt kórházi élményei kapcsán rajzát, élménybeszámolóját. Az alapítvány ahol csak lehetett, személyesen kereste fel a díjazottakat, és adta át a jól megérdemelt jutalmakat. A gyerekek örömmel öltötték fel a bohóckodáshoz szükséges kellékeket, örömmel váltak egy kis időre jelképesen bohócdoktorokká. A díjátadásokat ének, lufihajtogatás, játékos pillanatok kísérték.

  • Kórházi gyermekágy a bohócdoktoroktól

    Kórházi gyermekágy a bohócdoktoroktólA gyermekklinikán a nagybeteg kisgyermekek kórházi ellátásához szükséges az ágyak modernizálása. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai jótékonysági - gyógyítást segítő adományozó programja mostani állomása a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinika Gyermeksebészeti osztálya, ahol egy modern - guruló gyerekágy került átadásra. A kórház részéről Dr. Kovács Tamás egyetemi adjunktus gyermeksebészeti intézet osztályvezető főorvosa vette át Dr. Péntek Éva alapítványi elnöktől a segítő adományt.

  • Segítse Ön is a Bohócdoktorokat

    Segítse Ön is a BohócdoktorokatA KARITÁCIÓ Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány működteti a KARITÁCIÓ Bohócdokik Betegségelűző Csapatot, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a gyerekeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára INGYENESEK. A vidám bohócdoktorkodás végén rendszerint ajándékozás és szeretet honol.

  • Fertőző osztályra kerültek a bohócdoktorok

    Fertőző osztályra kerültek a bohócdoktorokA Karitáció Alapítvány Szegeden, a Gyermekgyógyászati Klinika fertőző és rehabilitációs osztályain vidám bohócdoktor viziteket tartott. Csokoládé, színező és könyvek is várták a gyerekeket. A Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A hangsúly ilyenkor az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a játéké és a kacagásé. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházban

    Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházbanA Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorait a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán gyógyuló betegek és az ott dolgozók is izgatottan várták. A csütörtöki bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a kacagásé volt. A beteg gyerekek mellett a bohócdokik a kőkemény munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak meglepetéseket. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség lelki feldolgozását és segítheti a gyógyuláshoz vezető utat is. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetek be is.

  • Bohócdoktorok kaptak oklevelet

    Bohócdoktorok kaptak okleveletSikeresen zárult a 2018-ban megrendezett bohócdoktor iskola, ahol 5 lelkes bohócdoktor kapta meg a Karitáció Alapítvány által megszervezett oktatás záró akkordjaként az elismerő oklevelét. Az alapítvány 2008 óta működteti a kórháztámogató és segítő bohócdoktor programját, ennek része, hogy a gyógyítást aktívan segítő bohócdoktorok oktatásával is foglalkozik. A bohócdoktor iskola révén szerte az országban jöhetnek létre újabb és újabb bohócdoktor vizitek, nőhetnek ki további sikeres bohócdoktor segítők, szerveződnek mosoly doktorok. Idén a végzett bohócdoktorok között ápolók, mesemondók és orvosok is voltak.

  • A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltek

    A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltekHódmezővásárhelyen a Hódtó utcában dr Ágoston Katalin doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, ajándék hajtogatott lufikkal lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig az ország városait, települések rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • A bohócdoktorok a Debreceni utcában tartottak gyógyító vizitet

    A bohócdoktorok a Debreceni utcában tartottak gyógyító vizitetA Debreceni utcában dr Hegedűs Ágnes doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig a városok, települések, városrészek kórházait, rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Bohócdoktorok virágcsokrai ajándékozták meg a kórházi dolgozókat

    Bohócdoktorok virágcsokrai ajándékozták meg a kórházi dolgozókatAz ápolók áldozatos munkájuk elismeréseképpen kaptak illatos virágot és finom édességet bohócdoktoroktól. Kórházakat járva lelkes önkéntesek vitték a szép ajándékokat fontos munkát végző egészségügyi dolgozóknak. Május 12. világszerte az Ápolók Nemzetközi Napja annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő, az ápolóképzés kiemelkedő alakja. A Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata 2008 óta segíti a gyógyítást adományozás és betegek támogatása mellett kórháztámogató tevékenységgel. A szakdolgozó személyzet fontos munkáját idén is méltóképp ismertük el.

  • Tavaszi bohócdoktor vizitek

    Tavaszi bohócdoktor vizitekVégre vége az influenza szezonnak, de sajnos tavasszal is sok a kórházba került kisgyermek, a bohócdoktoroknak akad most is jótékonysági feladat. A "jókedv legyen fertőző ne a kezed!" jelmondattal indította a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktor csapata Szegeden, a Gyermekgyógyászati Klinika fertőző és rehabilitációs osztályain a nagy tavaszi bohócdoktor vizitet. Edit, Viki, Anikó, Pepi, Kati, Móni bohócok nagy lendülettel indították a bohócdoktor vizitet. A gyógyuló gyerekek nagyon várták a bohócdoktorokat, a bábozás, a zenés - játékos perceken túl édességet, plüss figurákat is kaptak a páciensek.

  • A Szécsi család támogatása

    A Szécsi család támogatásaA Karitáció Alapítvány Gyógyító bohócdoktoraihoz nagyon sok segítségkérés érkezik főleg az ünnepek alatt. Az alapítvány 2008 óta kórházi gyógyítást segítő bohócdoktor programját működteti, emellett szociális - segítő programjai is nagy segítséget jelentenek a nélkülöző embereknek, gyermekeknek, családoknak. A Húsvéti adományozás jegyében minden nap családok tucatjait segítettük élelemmel, ruhával, játékokkal. Némi szervező munka után jutottunk el a Heves megyei kis községbe Pélyre a Szécsi családhoz, ahol 4 gyermeket nevelnek, három fiút és egy kislányt. Az autónyi adomány óriási segítséget jelentett a család számára.

  • Szentesen viziteltek a Karitáció Bohócdoktorok

    Szentesen viziteltek a Karitáció BohócdoktorokCsütörtökön délután a Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztályának nagybeteg picinyei számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktorok utcai szeretetosztás

    Bohócdoktorok utcai szeretetosztásJól sikerült az utcai vidámítás. Valentin nap alkalmából a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai utcai örömszerzést tartottak. Színes léggömböket és csokoládé bonbonokat ajándékoztak a szállingózó esőben az embereknek. Szíves lufik röptetésére is sor került, a szeretet és az összetartozás fontosságának kifejezéséért. A bohócdoktorok fontos filozófiája, hogy a testi és a lelki erőnlét szorosan összefügg. Nemcsak a testi kondíció a lényeges, a psziché egészségével is foglalkozni kell, ismertette Gere Anikó Mónika bohócdoktor. Hozzátette: "mindenkinek szüksége van mások szeretetére, ezért fontos, hogy ápoljuk kapcsolatainkat.

  • Bohócdoktor Iskola

    Bohócdoktor IskolaA Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Csapatot. A megnövekedett igények kielégítése végett az alapítvány önkéntes bohócdoktorokat képez. A Karitáció Alapítvány bohócdoktoraihoz csapatban gondolkodó, gyerekek és felnőttek számára jótékonysági programokban aktív segítő szerepet vállaló önkénteseknek végez fejlesztő foglalkozásokat. A bohócdoktor iskolában a bohócdoktorkodást és az önismeretet is segítő tematika alapján egészségügyi, közösségi - kommunikációs, pszichológiai, higiéniai ismereteket kapnak a résztvevők.

  • Bohócdoktorok viziteltek Kiskunhalason

    Bohócdoktorok viziteltek KiskunhalasonPszichiátriai és fogyatékos betegeket látogatott meg Kiskunhalason a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata. A heti bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a csoportos játéké volt. A sérült és beteg páciensek mellett a bohócdokik az egészségügyi szakdolgozók számára is tartogattak meglepetéseket. A pszichés betegek kedélyállapotát az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan jobbá alakítják. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetekbe is.

  • Csokigyűjtés

    CsokigyűjtésEgy - egy tábla csokival lehet támogatni a Karitáció Alapítvány bohócdoktorainak gyógyítást segítő tevékenységét. Az alapítvány közösen más szervezetekkel idén is 1000 gyermek ünnepét teszi boldoggá, hiszen az alapítványi Mikulás ezer gyermeknek ad idén is teletömött Mikulás csomagot. Szülők, nagyszülők és a cégek üzemeltetőit is együttműködésre hívnak a bohócdoktorok, hogy idén még több gyermek részesülhessen támogatásban. A csoki adományokat az alapítvány szegedi irodájában lehet leadni.

  • Bohócdoktorok sikeres vizsgát tettek

    Bohócdoktorok sikeres vizsgát tettekSikeresen zárult a 2017-ben megrendezett bohócdoktor iskola, ahol 12 lelkes bohócdoktor kapta meg a Karitáció Alapítvány által megszervezett oktatás záró akkordjaként az elismerő oklevelét. Az alapítvány 2008 óta működteti a kórháztámogató és segítő bohócdoktor programját, ennek része, hogy a gyógyítást aktívan segítő bohócdoktorok oktatásával is foglalkozik. A bohócdoktor iskola révén szerte az országban jöhetnek létre újabb és újabb bohócdoktor vizitek, nőhetnek ki további sikeres bohócdoktor segítők.

  • Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorok

    Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorokA panelházas körzetben, Szegeden, a Csongrádi sgt-on dr Kovács Éva doktornő rendelésén viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata az egész országban látogatja végig segítő programjával a kórházakat, rendelőintézeteket, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. Az élményterápia segíti a nagy beteg gyerekek pozitív gondolkodásmódját, illetve lerövidítheti a betegeskedés idejét is.

  • Szolnokon is jótékonykodtak a bohócdoktorok

    Szolnokon is jótékonykodtak a bohócdoktorokSzolnokon, a Hetényi Géza Kórház gyermekrészlegén nagy örömmel fogadták a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorait. A mosoly-varázsolók az intenzíven és a gyermekosztályon is megörvendeztették a nagybeteg piciket. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Mókás bohócdoktor vizit volt Hódmezővásárhelyen és Szentesen

    Mókás bohócdoktor vizit volt Hódmezővásárhelyen és SzentesenBohócdoktorok örvendeztették meg a gyógyuló gyerekeket Hódmezővásárhely és Szentes kórházainak gyermekosztályain. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a gyógyító munkát. A nevettető bohócdokik révén a hangsúly ilyenkor az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a játéké és a kacagásé. Az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat a jótékony önkéntesek. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktor bőrbe bújtak a zeneművészek

    Bohócdoktor bőrbe bújtak a zeneművészekZeneművészek fogtak össze a bohócdoktorok támogatásáért. A Karitáció Alapítvány jótékonysági munkáját és a bohócdoktorok gyógyítást segítő feladatait támogatta a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar. A ruha, tartós élelmiszerek, csokoládé gyűjtő akció zárásaként a zeneművészeti kar Fricsay Ferenc hangversenytermébe jótékonysági hangversenyre várták a zenebarátokat. A művészek bohócorrban zenéltek, a nézőközönség nagy élvezetére. A www.karitacio.hu oldalon megismerhető a bohócdoktorok 2008 óta sikeres gyógyítást támogató tevékenysége.

  • Anyaotthonban viziteltek a bohócdoktorok

    Anyaotthonban viziteltek a bohócdoktorokSzegeden, a Családok Átmeneti Otthonában járt a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A sokat megélt anyák és hánytatott sorsú gyermekeik legtöbbször nagy sújt cipelnek magukkal, a bohócdoktorok nevetéssel, élményekkel és jókedvre derítéssel próbálták meg néhány pillanatra feledtetni a nehézségeket. Évi, Judit és Pepi bohócdoktorok lufit hajtottak, játszottak a gyerekekkel. A kicsiknek a zenés - táncos játékok és a gyurmázás, a nagyobbaknak a vonatozás tetszett a legjobban. Az alapítvány munkatársai mindenkinek adtak bohócdoktoros ajándékokat, plüssöket és persze bohócorrokat is.

  • Szegeden viziteltek a bohócdoktorok

    Szegeden viziteltek a bohócdoktorokNyáron is sok a bohócdoktor vizit. Hétfő délelőtt a Szegedi Gyermekklinika sebészeti osztályán, illetve a sebészeti ambulancián rendeltek a bohócdoktorok. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A hangsúly ilyenkor az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a játéké és a kacagásé. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Szegeden viziteltek a Bohócdoktorok

    Szegeden viziteltek a BohócdoktorokPénteken, valamikor ebéd után a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Onkológia második és harmadik emeletén bennfekvő páciensek számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra és a versmondásra került a hangsúly. A nagybeteg csöppségek számára az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdokik Mikulásoztak a gyermek onkológián

    Bohócdokik Mikulásoztak a gyermek onkológiánÉs a Bohócdoktorok Mikulássá és Krampuszokká változtak!

    Hétfőn, valamikor ebéd előtt érkezett a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Onkológia második és harmadik emeletén bennfekvő gyerekekhez a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata, az adventi ünnephez méltóan Krampusz és Mikulás performanszban. A bohóckodás most ajándékcsomagokkal egészült ki, a gyerekek mellett a nővérkék és a doktorok is kaptak ajándékot.

  • Bohócdoktorok viziteltek Kecskeméten

    Bohócdoktorok viziteltek KecskemétenA Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek számára gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Jótékonykodtunk a Bödön Vásárban

    Jótékonykodtunk a Bödön VásárbanA hét végén a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói meleg pulóvereket, sapkákat, sálakat, takarókat, cipőket gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

  • Vérüket adták nőnapon a bohócdoktorok

    Vérüket adták nőnapon a bohócdoktorokA nőnapi véradáson a hölgyek mellett az urak is nagy számban jelentek meg. A betegek gyógyítását vérükkel támogatókat ezen a napon a bohócdoktorok csokival, lufizsonglőr módjára hajtogatott kutyusokkal, virágokkal, na és persze tavaszi vágott illatos tulipánokkal jutalmazták. A vérellátó központot ilyen formán most először, de nem utoljára támogatta a Karitáció Alapítvány, ismertette Gere Anikó Mónika alapítványi segítő. A "nevetés is gyógyít, akárcsak a vér!" volt a mottó, a véradóknak az ajándékok mellett tudtunk szerezni sok örömteli pillanatot is. Köszönjük minden kedves bohócdoktor támogatónak és résztvevőnek!

  • Bohócdoktor óra a Kossuth iskolában - videóval

    Bohócdoktor óra a Kossuth iskolában - videóvalZsibongó gyerekek várták a Karitáció Alapítvány Bohócdoktor Csapatát kedden. A szőregi Kossuth Lajos Általános Iskolában Bohócdoktor órát tartott az első és harmadik osztályos gyermekeknek az alapítvány. A bohócdoktorok által 2017-ben meghirdetett jótékonysági csokigyűjtésben az egyik legaktívabb iskola volt a szőregi, a gyerekek jótettükért cserébe kapták a vidámított tanórát. Az élménydús óramenetben a bohócdoktor piros orrok és a hőn szeretett lufi figurák sem maradtak el. Az óra végén sütievéssel egybekötve az iskola számára a jótékonysági csokigyűjtésben kimagasló eredményért oklevél átadásra is sor került.

Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.