rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Anyaotthonban viziteltek a bohócdoktorok

  • Anyaotthonban viziteltek a bohócdoktorokSzegeden, a Családok Átmeneti Otthonában járt a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A sokat megélt anyák és hánytatott sorsú gyermekeik legtöbbször nagy sújt cipelnek magukkal, a bohócdoktorok nevetéssel, élményekkel és jókedvre derítéssel próbálták meg néhány pillanatra feledtetni a nehézségeket. Évi, Judit és Pepi bohócdoktorok lufit hajtottak, játszottak a gyerekekkel. A kicsiknek a zenés - táncos játékok és a gyurmázás, a nagyobbaknak a vonatozás tetszett a legjobban. Az alapítvány munkatársai mindenkinek adtak bohócdoktoros ajándékokat, plüssöket és persze bohócorrokat is.

    Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
    A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.

    Bohócdoktorok, úton a gyerekekhez

    A Karitáció Egészségügyi Szociális és Kulturális Alapítvány 2008 óta sikeresen működteti a Gyógyító Bohócdoktorok mozgalmat, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a piciket a gyógyulás felé. A programsorozat a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A vidám bohócdoktorkodás közben ajándékozás és szeretet honol, feledtetve néhány percre a betegeskedést.

    A Bohócdokik az egész országból várják az intézmények felkéréseit, ahol a vidámított kórteremben zenés egy órát biztosítanak a beteg gyerekeknek. A bohócok a zene, móka mellett lufival és nevetéssel örvendeztetik meg a gyerekeket. A bohócdoktorok rendelése kórházakban, rendelőintézményekben, otthonokban ingyenes. Éppen ezért is fontos a társadalmi megbecsülésként a 19560540-1-06 adószámra felajánlható adó 1%, illetve a CIB. 10700062-48244909-51100005 bankszámlaszámra eljuttatható adomány. Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek, így a gyerekek angyali nevetése talán nem várt gyógyulást is hozhat…

    Ép testben ép lélek - tartja a közmondás, és valóban: a testi és lelki erőnlét szorosan összefügg. Nem csak a test a fontos, hanem a szellem egészségével is sűrűbben kell foglalkozni, még egészségesen is. És még sokkal jobban, ha egy gyermek a testet megpróbáltató betegséggel küzd vagy a gyógykezelés mellékhatásai kritikus állapotúra rontják a szellemet. Itt lép közbe segítő munkájával a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata.

    Bohócdoktorkodás, játékos foglalkozás

    Bohócdoktor - társasjáték és nevetés

    Lufihajtogatás és szerepjáték a bohócdoktorokkal


Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást segítő vidám bohócdoktor vizitek révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Jó kedvet varázsoltunk a gyermekorvosi redelőbe

    Jó kedvet varázsoltunk a gyermekorvosi redelőbeA gyermekorvosi rendelőben a szokásos hőmérőzést, gyógyszerfelírást és gyógykezeléseket a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata lufihajtogatással, játékkal jókedvre cserélte fel. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak a kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől, rendezvény szervezőktől a gyógyító élményterápiás feladatokra. A bohócdokik a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozók számára is tartogatnak ajándékokat, rendszerint lufiból virághajtogatás a sláger.

  • Bohócdokikkal játékokat juttathatsz a betegséggel küszködő gyerekeknek

    Bohócdokikkal játékokat juttathatsz a betegséggel küszködő gyerekeknekJátékokat (kártya, társas, kirakó, egyéb játékot), plüss figurákat, színezőket (színes ceruzával) várunk nagylelkű felajánlóktól adományként, melyeket a kórház és intézménylátogatás alkalmaival átadunk a gyógyuló Piciknek!

    Sok nagybeteg gyerkőc a kórházakba betegként bekerülve anyagi okok végett nem rendelkezik saját gondűző játékkal... igaz a kórházi osztályokon egyre több a játék... Segítsünk együtt! Minden apró segítség óriási a beteg gyerekeknek!

  • Gyógyító Bohócdoktorok kérnek segítséget!

    Gyógyító Bohócdoktorok kérnek segítséget!A súlyos betegséggel küszködő gyerekek számára a fekvőbetegség többnyire negatív stresszt, félelmet, fájdalmakat és szenvedést hoz. A gyógykezelések során keletkező negatív helyzetet hozzák rendbe a bohócdoktorok. A Karitáció Alapítvány által működtetett gyermekmentő csapat arra kéri a jóérzésű segítőket, pártolókat, és majdani segítőket, hogy ha tehetik, támogatásukkal segítsék elő az évenkénti több ezer ágylátogatást, a sok - sok gyógyító vizit megtartását. A legapróbb magántámogatás, a cégek által (adóalap csökkentésre jogosító) támogatás nagy segítség a jótékonysági feladatok finanszírozásához.

  • Szentesen viziteltek a Karitáció Bohócdoktorok

    Szentesen viziteltek a Karitáció BohócdoktorokCsütörtökön délután a Dr. Bugyi István Kórház gyermekosztályának nagybeteg picinyei számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra került a hangsúly. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló csöppségeknek az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Gyógyító bohócdoktor vizit a SZIN 2015 Csodafaluban

    Gyógyító bohócdoktor vizit a SZIN 2015 CsodafalubanA Karitáció Alapítvány bohócdoktorai a Mátrix Közhasznú Alapítvány meghívására viziteltek az elmúlt héten a SZIN Csodafaluban. A nagy sikerű rendezvény a Szegedi Ifjúsági Napok keretén belül került megrendezésre, ahol a fesztivál ideje alatt közel ötszáz sérült, nagycsaládos, hallás-, látás-, mozgásában sérült, DOWN-szindrómás gyermek kapott élményt, figyelmet, örömet. A SZIN szervező csapata és a Mátrix a gyerekeket egész napos szórakoztató programmal, reggelivel, ebéddel, uzsonnával látta el. A Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorainak volt dolguk, melyet a résztvevők nagy örömmel fogadtak.

  • Sikeres volt a könyvtári jótékonykodás

    Sikeres volt a könyvtári jótékonykodásA hétvégén Szegeden, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtárában a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai és Csatai Gergő lufizsonglőr ingyenes szabadidős programmal hívta fel a figyelmet a szegénység elleni küzdelem fontosságára. A családi délelőttön a könyvtárba a családok elhozták a még használható játékaikat, könyveiket, ruháikat, tartós élelmiszert, cserébe lufihajtogatás, vidám bohóckodás, kreatív foglalkozás várta a kicsiket - nagyokat. A gyerekek a színes program mellett megismerkedhettek a könyvtárral, mint intézménnyel is.

  • Bohócos délután a bohócdoktorokkal

    Bohócos délután a bohócdoktorokkalA Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata a Szegedi Dr. Waltner Károly Otthon lakói számára tartott jópofa "bohócos délutánt". A súlyosan sérült gyermekek és felnőttek számára otthont adó intézményben a bohócdoktorokat a dolgozók és az intézmény lakói is szeretettel fogadták. Évi és Pepi bohócdoktorok teremtettek mosolyt és jókedvet. Színpadi előadás mellett volt lufihajtogatás, vonatozás, illetve az alapítvány munkatársai mindenkinek adtak bohócdoktoros ajándékokat is.

  • A bohócdoktorok a Debreceni utcában tartottak gyógyító vizitet

    A bohócdoktorok a Debreceni utcában tartottak gyógyító vizitetA Debreceni utcában dr Hegedűs Ágnes doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig a városok, települések, városrészek kórházait, rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • A gyógyító bohócdoktorok Béketelepen viziteltek

    A gyógyító bohócdoktorok Béketelepen viziteltekBéketelepen dr Jeszenszky Mária doktornő rendelésén viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok. Zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata az egész országban látogatja végig segítő programjával a kórházakat, rendelőintézeteket, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. Az élményterápia segíti a nagy beteg gyerekek pozitív gondolkodásmódját, illetve lerövidítheti a betegeskedés idejét is.

  • Kisgyermekes családokat támogattunk

    Kisgyermekes családokat támogattunkEgész évben segítjük a kisgyermekes családokat, a nagycsaládosokat. A Karitáció Alapítvány adományozó tevékenységéből most a kübekházi családsegítő akciónapot mutatjuk be. Egy egész autónyi gyermekruhát, játékokat adott át dr. Péntek Éva a Karitáció Alapítvány elnöke Szabó Krisztina védőnőnek. Kübekháza egy 1500 lelkes pici falu Szegedhez közel a Szerb-Román-Magyar hármashatáron. Az adomány nagy segítség a településen élő családoknak, hiszen sajnos ebben a térségben is sok a létminimum alatt élő kisgyermekes család, akik nagy örömmel fogadnak minden segítséget.

  • Bohócdokik Mikulásoztak a gyermek onkológián

    Bohócdokik Mikulásoztak a gyermek onkológiánÉs a Bohócdoktorok Mikulássá és Krampuszokká változtak!

    Hétfőn, valamikor ebéd előtt érkezett a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Onkológia második és harmadik emeletén bennfekvő gyerekekhez a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata, az adventi ünnephez méltóan Krampusz és Mikulás performanszban. A bohóckodás most ajándékcsomagokkal egészült ki, a gyerekek mellett a nővérkék és a doktorok is kaptak ajándékot.

  • Szegeden viziteltek a Bohócdoktorok

    Szegeden viziteltek a BohócdoktorokPénteken, valamikor ebéd után a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Onkológia második és harmadik emeletén bennfekvő páciensek számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra és a versmondásra került a hangsúly. A nagybeteg csöppségek számára az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorok

    A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorokA Körtöltés utcában dr Blazsovszky Matild doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig a városok, települések kórházait, rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Köszönjük az adó 1% felajánlásokat

    Köszönjük az adó 1% felajánlásokatKöszönjük minden kedves támogatónak, aki az adó 1% felajánlással támogatta az egész éves jótékonysági programsorozatunkat, a bohócdoktor viziteket, a beteg gyermekek gyógyulását, a szociális segítő tevékenységeket! Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy több ezren velünk vagytok! Az adó 1% felajánlás, az önkéntes együttműködés, a sok picinek tűnő, de fontos segítség nélkül nem lehetnénk ilyen sikeresek! Sikerünk, eredményeink támogatóinkkal, segítőinkkel együtt közös! Köszönjük a figyelmet, a segítő felajánlást, az adó 1 százalék támogatásokat!

  • A Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében tartottunk farsangi mulatságot

    A Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében tartottunk farsangi mulatságotFarsangi vidám mulatsággal indítottuk a napot. A Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktor csapata a Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében tartott élményprogramot. A bohócdoktoraink sorra látogatják az országban mindenütt a kórházak, rendelők intézmények területét, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő gyerekek és felnőttek életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is. Nem csak a páciensekkel, a szakdolgozókkal is foglalkozunk, hogy az átadott élmények révén még könnyebb lehessen az olykor nehéz tevékenységük.

  • Adventi bohócdoktor pillanatok

    Adventi bohócdoktor pillanatokBohócdoktoraink meghívást kaptak a Mesekastélyba. A Dóm téren a szalmalabirintus mellett, a tér közepén kilenc méter magas Mesekastély varázsolta el a legkisebbeket, benne Csukás István mesefiguráinak ember nagyságú alakjaival. Velük együtt a bohócdoktorok varázslatos pillanatokkal tették gazdagabbá a gyerekeket. Volt lufi hajtogatás, meseolvasás, tánc, móka, nevetés. És persze sok - sok finom szaloncukor. A gyerekekkel a bohócdoktorok a kórházi vizitek mellett szerencsére egyre több szabadidős és kulturális program helyszínen is találkozhat, ezzel szélesítve.

  • Kiskunhalasi Gyermekkórházban viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Kiskunhalasi Gyermekkórházban viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokCsütörtök kora délután a kiskunhalasi Semmelweis Kórház gyermekosztályának nagybeteg picijei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Amikor a moziban a bohócdoktor szedte a jegyeket

    Amikor a moziban a bohócdoktor szedte a jegyeketNyüzsgő gyereksereg várta, hogy a szegedi Belvárosi Moziban vasárnap délelőtt megkezdődhessen a Mikulás Mentőakció című mesefilm előadása. Nem egy egyszerű filmvetítés volt, a jegyeket a Karitáció Alapítvány bohócdoktora szedte, a filmet pedig száz nélkülöző, halmozottan rászoruló család csemetéje ajándékba kapta meg az alapítványtól. A Karitáció Alapítvány egész évben azon munkálkodik, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek számára segítse a boldogulást. Egyre több gyermek nélkülözik, a kultúra is sokak számára egyre távolodó félben van.

  • Lufis hétfő és bohócdoktorok a kecskeméti kórházban

    Lufis hétfő és bohócdoktorok a kecskeméti kórházbanA KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapatát a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek izgatottan várták. A hétfői gyógyító bohóc vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dorka bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Baján Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Baján Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokCsütörtök délelőtt a Bajai Szent Rókus Kórház gyermekosztályán visszatérő vendégként vizitelt a Karitáció Alapítány Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. Dani és Gergő bohócok tették a dolgukat. A nagybeteg kicsik és az intézmény dolgozói számára gyógyító mosolyt, bőröndnyi ajándékot vittek a jókedvre derítők. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül, a műtéti hegek helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktor Rajzpályázat 2017

    Bohócdoktor Rajzpályázat 2017A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor programja az “Én Bohócdoktorom” címmel alkotói pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy az ifjúság körében az egészséges életmódot és a pozitív gondolkodást népszerűsítse. A pályázók a gyógyítás, betegség, gyógyulás, optimizmus témájában mutathatják be alkotásaik révén ötleteiket és gondolataikat, megjelenítve a pályázatban a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai segítségnyújtásának fontosságát.

  • Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogatták

    Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogattákA Karitáció Alapítvány jótékony munkájára, ezen belül a bohócdoktorok áldozatos munkájára hívták fel a sportoló gyerekek a figyelmet. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kalocsai Gyermek és Ifjusági Önkormányzat által szervezett Sportnapnak lehettünk a támogatói. 2014. szeptember 27-én, szombaton a város ifjúsága bohóc orral biciklizett és görkorcsolyázott végig a városon. Köszönjük a Kalocsai fiataloknak, hogy sportprogramjukon felhívták a figyelmet arra, hogy a Karitáció Alapítvány gyógyító Bohócdoktorainak szerepe és munkája mennyire is fontos a kórházban lévő gyermekek számára.

  • Jótékonykodtunk a Bödön Vásárban

    Jótékonykodtunk a Bödön VásárbanA hét végén a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói meleg pulóvereket, sapkákat, sálakat, takarókat, cipőket gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

  • Gyulán Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Gyulán Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokHétfő kora délután Gyula város Gyermekkórház gyerkőcei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktorok viziteltek Kecskeméten

    Bohócdoktorok viziteltek KecskemétenA Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán fekvő nagybeteg gyerekek számára gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorok

    Tömbházak közt viziteltek a bohócdoktorokA panelházas körzetben, Szegeden, a Csongrádi sgt-on dr Kovács Éva doktornő rendelésén viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata az egész országban látogatja végig segítő programjával a kórházakat, rendelőintézeteket, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. Az élményterápia segíti a nagy beteg gyerekek pozitív gondolkodásmódját, illetve lerövidítheti a betegeskedés idejét is.

  • Élelmiszert osztottunk

    Élelmiszert osztottunkÉtolaj, tészta, rizs, tej, lekvár, konzervek, tisztítószer és friss meggy várta vasárnap délelőtt a rászorulókat Szegeden, a Roosevelt téren működő Centerke Adományozó Központban. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány háromszáz élelmiszercsomaggal segítette a nélkülöző családosokat, idős - egyedülállókat. A tonnányi élelmiszerre a támogatottak a szociális intézményeken keresztül élelmiszer átvételre feljogosító kupont kaptak, ezt bemutatva jutottak hozzá a segítő élelmiszer adományhoz. Bár zuhogott az eső, mégis háromszáz élelmiszercsomag került családokhoz.

  • A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltek

    A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltekHódmezővásárhelyen a Hódtó utcában dr Ágoston Katalin doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, ajándék hajtogatott lufikkal lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig az ország városait, települések rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Gyulán viziteltek a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai

    Gyulán viziteltek a Karitáció Alapítvány BohócdoktoraiCsütörtök délután Gyulára, a gyulai Gyermekkórház gyerkőcei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Márciusban is a Bödön Vásárban vendégeskedtünk

    Márciusban is a Bödön Vásárban vendégeskedtünkMárcius 9-én a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói ruhákat, cipőket, tartós élelmiszereket, egyéb adományokat gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.