rss
bohócdoktorok, adó 1% adóbevallás, beteg gyermekeknek, adó 1 százalék
  • Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknek

  • Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknekSok kisgyermek számára az elszegényedés miatt nem jut az adventi ünnepek idején segítség nélkül ajándék. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány 2015-ben ezer rászoruló gyermeket ajándékoz meg az ország minden részén Mikulás csomaggal. Az önkéntesek az ünnepek előtti hetekben szorgosan készülődtek az ajándékozás háttérfeladataival. A Centerke Adományozó Központ Advent idején tízezernyi fagyás ellen védő ruha, cipő, takaró osztásában vesz részt. A segítő rendezvényeken támogatott családok mellett szervezeteket, csoportokat is segít adományokkal jótékonysági együttműködés.

    Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
    A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.

    Szorgos jótékonysági csapatunk a gyermekek öröméért

    Az adventi időszakban az alapítványi segítő csapat az ország számos pontján intenzívebb támogató munkát folytat, melyről a www.karitacio.hu oldalon lehet informálódni.

    Tonnányi ajándék kerül a csomagokba

    Készülnek a Mikulás csomagok

    Mikulás és adventi segítő csapat: örömmel segítünk a rászoruló gyermekekért


Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A kórházi lábadozást segítő vidám bohócdoktor vizitek révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Szegeden viziteltek a bohócdoktorok

    Szegeden viziteltek a bohócdoktorokNyáron is sok a bohócdoktor vizit. Hétfő délelőtt a Szegedi Gyermekklinika sebészeti osztályán, illetve a sebészeti ambulancián rendeltek a bohócdoktorok. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata egész évben segíti a kórházi gyógyító munkát. A hangsúly ilyenkor az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a játéké és a kacagásé. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktorok viziteltek Dunaújvárosban

    Bohócdoktorok viziteltek DunaújvárosbanA dunaújvárosi kórház gyermekgyógyászati osztályára hétfő délután látogattak el a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. Gergő, a lufizsonglőr és Dani bohóc a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Adó 1% felajánlás a Gyógyító Bohócdoktorok támogatására

    Adó 1% felajánlás a Gyógyító Bohócdoktorok támogatásáraA Karitáció Alapítvány 2008 óta működteti a Gyógyító Bohócdoktorok Betegségelűző Csapatot, melynek célja, hogy beteg, sérült gyermekek számára a sokszor kínokat jelentő betegségeket, a sokszor állandó fájdalmakat jelentő kezeléseket felváltsa élményekre, nevetésre, vidámságra, ezáltal terelve a gyerekeket a gyógyulás felé. A programok a klinikák, kórházak, rendelő intézetek számára ingyenesek. A vidám bohócdoktor vizit végén rendszerint ajándékozás és szeretet honol. Ön is segítsen: adóbevalláskor adó 1% felajánlásával támogassa a bohócdoktorok gyógyító tevékenységét!

  • Légzésfigyelőket adományoztak a bohócdoktorok

    Légzésfigyelőket adományoztak a bohócdoktorokLégzésfigyelő babamonitorokat vittek a Szegedi Gyermekklinika sebészeti osztályára a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai. A babák biztonságát segítő eszközöket a gyermekosztály köszönettel fogadta. A bohócdoktorok az adományozás után megtartották vidámító vizitjüket is. A hangsúly néhány pillanatra az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett a játéké, a meséké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Bohócdoktorokkal mozizott ötszáz kisgyermek

    Bohócdoktorokkal mozizott ötszáz kisgyermekÖtszáz nagycsaládos és többnyire hátrányos helyzetben lévő, illetve jó tanuló kisgyermeket hívtak meg a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai filmvetítésre. A kis kedvencek titkos élete című rajzfilmre kígyózó sorokban érkeztek a tíz év alatti gyermekek. A jegyeket bohócdoktorok szedték. Minden résztvevő befelé menet csokoládét és szaloncukrot is kapott. A 2008 óta sikeresen működtetett bohócdoktor mozgalom a kórházi - gyógyítást segítő együttműködések mellett kulturális és szociális missziókat is folytat. A mozifilm vetítés elsődleges célja az örömszerzés és az ünnepek előtti időszakra hangolás volt.

  • Háromezer kiló tartós élelmiszer nélkülözőknek

    Háromezer kiló tartós élelmiszer nélkülözőknekA karácsonyi ünnepek idején sok embertársunk kényszerül nélkülözni. Négyszáz rászoruló család ünnepének megkönnyítéséhez a Mátrix Közhasznú Alapítvány, a Karitáció Alapítvány, az Angyali.hu Alapítvány Szegeden, a Centerke Adományozó Központban három tonna tartós élelmiszert osztott szét. A támogatottak a szociális ellátórendszeren keresztül az osztás előtt az élelmiszerek átvételéhez szükséges kuponokat kaptak, melyre a segítő szervezetek a nélkülözőknek cukrot, lisztet, tésztát, szaloncukrot, konzerveket adtak. Az élelmiszersegélyből a halmozottan hátrányos helyzetű idős - egyedülállók, nagycsaládosok, csonka családban élők kaptak.

  • Jó kedvet varázsoltunk a gyermekorvosi redelőbe

    Jó kedvet varázsoltunk a gyermekorvosi redelőbeA gyermekorvosi rendelőben a szokásos hőmérőzést, gyógyszerfelírást és gyógykezeléseket a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata lufihajtogatással, játékkal jókedvre cserélte fel. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak a kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől, rendezvény szervezőktől a gyógyító élményterápiás feladatokra. A bohócdokik a gyerekek mellett az áldozatos munkát végző egészségügyi dolgozók számára is tartogatnak ajándékokat, rendszerint lufiból virághajtogatás a sláger.

  • A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorok

    A Körtöltés utcai rendelőben viziteltek a bohócdoktorokA Körtöltés utcában dr Blazsovszky Matild doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig a városok, települések kórházait, rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltek

    A bohócdoktorok Hódmezővásárhelyen viziteltekHódmezővásárhelyen a Hódtó utcában dr Ágoston Katalin doktornő rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, ajándék hajtogatott lufikkal lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig az ország városait, települések rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Ajándékok érkeztek a zenészhallgatóktól

    Ajándékok érkeztek a zenészhallgatóktólGaramvölgyi Judit, az alapítvány elnöke elmondta, a gyógyító bohócdoktorok fogják eljuttatni a játékokat a beteg kisgyermekeknek, a vidám percek mellett ajándékokkal is megörvendeztethetik azokat, akik az ünnepet a kórházban, klinikán töltik, vagy éppen valamely szociális intézményben élnek. A vártnál nagyobb siker miatt úgy számolnak, hogy bőven marad jövő évre is játék. A bohócdoktorok sohasem üres kézzel érkeznek, mindig van a bőröndben kifestő, plüssmaci, buborék fújó, léggömb és egyéb vicces dolog. A plüssök jó kiegészítő ajándékok a gyerekeknek, de akár felnőtt páciensek számára is.

  • Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogatták

    Kalocsán a sportnapot bohócdoktoraink támogattákA Karitáció Alapítvány jótékony munkájára, ezen belül a bohócdoktorok áldozatos munkájára hívták fel a sportoló gyerekek a figyelmet. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Kalocsai Gyermek és Ifjusági Önkormányzat által szervezett Sportnapnak lehettünk a támogatói. 2014. szeptember 27-én, szombaton a város ifjúsága bohóc orral biciklizett és görkorcsolyázott végig a városon. Köszönjük a Kalocsai fiataloknak, hogy sportprogramjukon felhívták a figyelmet arra, hogy a Karitáció Alapítvány gyógyító Bohócdoktorainak szerepe és munkája mennyire is fontos a kórházban lévő gyermekek számára.

  • Gyógyító Bohócdoktorok kérnek segítséget!

    Gyógyító Bohócdoktorok kérnek segítséget!A súlyos betegséggel küszködő gyerekek számára a fekvőbetegség többnyire negatív stresszt, félelmet, fájdalmakat és szenvedést hoz. A gyógykezelések során keletkező negatív helyzetet hozzák rendbe a bohócdoktorok. A Karitáció Alapítvány által működtetett gyermekmentő csapat arra kéri a jóérzésű segítőket, pártolókat, és majdani segítőket, hogy ha tehetik, támogatásukkal segítsék elő az évenkénti több ezer ágylátogatást, a sok - sok gyógyító vizit megtartását. A legapróbb magántámogatás, a cégek által (adóalap csökkentésre jogosító) támogatás nagy segítség a jótékonysági feladatok finanszírozásához.

  • Szolnokon viziteltek gyógyító bohócdoktorok

    Szolnokon viziteltek gyógyító bohócdoktorokSzolnokon, a Hetényi Géza Kórház gyermekrészlegén visszatérő segítőként fogadták a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorait. A mosoly-varázsolók az intenzíven és a gyermekosztályon is megörvendeztették a nagybeteg piciket. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdoktorok nem csak a gyerekeknek, az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak vidám pillanatokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is. A gyógyító bohócdoktorok egyre több felkérést kapnak kórházak gyermekosztályai mellett gyermekotthonoktól, rendelőintézetektől is.

  • Ezer tábla csoki a bohócdoktoroktól

    Ezer tábla csoki a bohócdoktoroktólA Karitáció Alapítvány Bohócdoktor Csapata ott segít, ahol tud. Ezer jótékonyság Mikuláscsomagba ezer tábla csokit adományozott a bohócdoktor csapat. A jól megtömött csomagok rászoruló gyerekekhez kerültek. A táblás csokikkal való támogatás mellett a Mikulás csomagok elkészítésében is segített az alapítvány az Angyali.hu és Mátrix Közhasznú alapítványoknak. Sajnos egyre több a nélkülöző és rászoruló gyermek, a családok ünnepek idején történő szociális támogatása fontos segítségnyújtás az esélyegyenlőség, az élménypedagógia kapcsán is.

  • Ötszáz bohócdoktor az ünnepi vetítésen

    Ötszáz bohócdoktor az ünnepi vetítésenA Karitáció Alapítvány bohócdoktorai Húsvét előtt sem tétlenkedtek. Az ünnepek előtt jótékonysági mozizásra hívtak meg ötszáz, többnyire nagycsaládos és hátrányos helyzetben lévő, illetve jó tanuló kisgyermeket a Karitáció Alapítvány bohócdoktorai. Az Állati nagy szökés című rajzfilmre kígyózó sorokban érkeztek a tíz év alatti gyermekek. A jegyeket bohócdoktorok szedték. Minden résztvevő befelé menet csokitojást is kapott. A mozizás előtt mindenki picit bohócdoktorrá változhatott, a gyerekek nagy buzgalommal vették fel a bohócdoktor orrokat.

  • Bohócdoktorok Kiskőrösön

    Bohócdoktorok KiskőrösönKiskőrösön a fogyatékosok intézményében jártak a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorai. A bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a csoportos játéké volt. A sérült és beteg páciensek mellett a bohócdokik az egészségügyi szakdolgozók számára is tartogattak meglepetéseket. A fogyatékkal élők kedélyállapotát az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan jobbá alakítják. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetekbe is. Bohócdoktor programunk 2008 óta hasznos segítője az egészségügyi intézményeknek.

  • Szegeden viziteltek a Bohócdoktorok

    Szegeden viziteltek a BohócdoktorokPénteken, valamikor ebéd után a Szegedi Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek Onkológia második és harmadik emeletén bennfekvő páciensek számára néhány pillanat gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A lufihajtogatás, a bohóckodás mellett a buborékfújásra és a versmondásra került a hangsúly. A nagybeteg csöppségek számára az élménypedagógiai módszerek egy picit segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Gyulán viziteltek a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai

    Gyulán viziteltek a Karitáció Alapítvány BohócdoktoraiCsütörtök délután Gyulára, a gyulai Gyermekkórház gyerkőcei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a KARITÁCIÓ Alapítvány Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Márciusban is a Bödön Vásárban vendégeskedtünk

    Márciusban is a Bödön Vásárban vendégeskedtünkMárcius 9-én a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói ruhákat, cipőket, tartós élelmiszereket, egyéb adományokat gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

  • Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknek

    Ezer Mikulás csomag nélkülöző gyerekeknekSok kisgyermek számára az elszegényedés miatt nem jut az adventi ünnepek idején segítség nélkül ajándék. A Mátrix Közhasznú Alapítvány és a Karitáció Alapítvány 2015-ben ezer rászoruló gyermeket ajándékoz meg az ország minden részén Mikulás csomaggal. Az önkéntesek az ünnepek előtti hetekben szorgosan készülődtek az ajándékozás háttérfeladataival. A Centerke Adományozó Központ Advent idején tízezernyi fagyás ellen védő ruha, cipő, takaró osztásában vesz részt. A segítő rendezvényeken támogatott családok mellett szervezeteket, csoportokat is segít adományokkal jótékonysági együttműködés.

  • Mikuláskor is jótékonykodtak a Karitáció Alapítvány Bohócdoktorai

    Mikuláskor is jótékonykodtak a Karitáció Alapítvány BohócdoktoraiA szegedi Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ hetven nagybeteg bennfekvő gyermekét is meglátogatta a Mátrix Közhasznú Alapítvány Mikulása, a krampuszok és a Karitáció Alapítvány bohócdoktor csapata. A Gyermekosztályokon és az onkológián tett Mikulás vizittől a gyerekek kedélyállapota láthatóan javult. Minden bennfekvő gyermek a játékon, éneken, mókán felül Mikuláscsomagot is kapott. A nővérek, ápolók, orvosok is bekapcsolódtak a játékos foglalkozásba. Volt öröm, kacagás és persze sok - sok meglepetés ajándék.

  • Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházban

    Bohócdoktorok viziteltek a kecskeméti gyermekkórházbanA Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorait a Bàcs-Kiskun Megyei Kórház Csecsemő-és Gyermekosztályán gyógyuló betegek és az ott dolgozók is izgatottan várták. A csütörtöki bohócdoktor vizit alkalmával a hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké, a zenélésé és a kacagásé volt. A beteg gyerekek mellett a bohócdokik a kőkemény munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak meglepetéseket. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség lelki feldolgozását és segítheti a gyógyuláshoz vezető utat is. A gyógyító bohócdoktorok örömmel mennek kórházak felkérései mellett gyermekotthonokba, rendelőintézetek be is.

  • Rózsaünnepeltek a bohócdoktorok

    Rózsaünnepeltek a bohócdoktorokA XVIII. Szőregi Rózsaünnepen a Karitáció Alapítvány gyógyító bohócdoktorai is részt vettek. A Rózsafutamon a gyerekek nagy örömére a bohócdoktorok is osztogatták a szebbnél szebb rózsákat. A vidámságot és szeretetet adó bohócdoktorok elsősorban klinikákon, rendelőintézetben vizitelnek, de egyre több meghívást kapnak sportrendezvényekre, fesztiválokra, kulturális programokra is. A Karitáció Alapítvány bohócdoktorai 2008 óta megszámlálhatatlan segítő programban vettek már részt, a www.karitacio.hu oldalon megismerhető a legtöbb jótékonysági program.

  • Bohócdoktorok sikeres vizsgát tettek

    Bohócdoktorok sikeres vizsgát tettekSikeresen zárult a 2017-ben megrendezett bohócdoktor iskola, ahol 12 lelkes bohócdoktor kapta meg a Karitáció Alapítvány által megszervezett oktatás záró akkordjaként az elismerő oklevelét. Az alapítvány 2008 óta működteti a kórháztámogató és segítő bohócdoktor programját, ennek része, hogy a gyógyítást aktívan segítő bohócdoktorok oktatásával is foglalkozik. A bohócdoktor iskola révén szerte az országban jöhetnek létre újabb és újabb bohócdoktor vizitek, nőhetnek ki további sikeres bohócdoktor segítők.

  • Repülőnapon a bohócdoktorok

    Repülőnapon a bohócdoktorokA 2016-ban 100 éves Szegedi Repülőtéren szeptember 16-17-18-án három napos légiparádén nagyszabású programsorozat várja a repülés iránt érdeklődőket. Az eseményen a légi csodák mellett részt vesz a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata is. A rendezvény teljes ideje alatt a bohócdoktor standon sok érdekesség mellett lufi hajtogatás, ajándékosztás, bohócorr osztás is lesz. A jótékonysági alapítvány a repülőnapra vendégül lát 70 fogyatékkal elő fiatalt is, ezzel is élményhez segítve a hátrányos helyzetű embertársakat.

  • Gyulán Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Gyulán Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokHétfő kora délután Gyula város Gyermekkórház gyerkőcei és az intézmény dolgozói számára visszatérő vendégként gyógyító mosolyt vitt a Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor Csapata. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

  • Jótékonykodtunk a Bödön Vásárban

    Jótékonykodtunk a Bödön VásárbanA hét végén a Szegedi Bödön vásáron vendégeskedett a Karitáció Alapítvány és a Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. A vásár látogatói meleg pulóvereket, sapkákat, sálakat, takarókat, cipőket gyűjtöttek az alapítvány támogatottjai számára. Minden támogatót és segítő adományozót a Bohócdoktor lufi figurával lepett meg, melyet a vásár apraja - nagyja nagy örömmel fogadott. A program lehetőséget adott arra is, hogy az érdeklődők megismerkedhessenek a Karitáció Alapítvány fontos és nélkülözhetetlen küldetésével, a segítő munka fontosságával.

  • Hódmezővásárhelyen a Jókai utcában viziteltek a bohócdoktorok

    Hódmezővásárhelyen a Jókai utcában viziteltek a bohócdoktorokHódmezővásárhelyen a Jókai utcában dr Berényi Károly doktor úr rendelésén viziteltek a Bohócdoktorok, akik zenével, vidámsággal, lufihajtogatással lepték meg a betegeskedő kicsiket. A Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktor csapata sorra látogatja végig az ország városait, települések rendelőit, hogy mosolyt, vidámságot vigyenek a betegeskedő kicsik életébe. A pozitív gondolkodás könnyebb útja a gyógyulásnak. Ehhez még hozzájön a bohócdoktorok jókedvet és optimizmust sugárzó tevékenysége is.

  • Köszönjük az adó 1% felajánlásokat

    Köszönjük az adó 1% felajánlásokatKöszönjük minden kedves támogatónak, aki az adó 1% felajánlással támogatta az egész éves jótékonysági programsorozatunkat, a bohócdoktor viziteket, a beteg gyermekek gyógyulását, a szociális segítő tevékenységeket! Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy több ezren velünk vagytok! Az adó 1% felajánlás, az önkéntes együttműködés, a sok picinek tűnő, de fontos segítség nélkül nem lehetnénk ilyen sikeresek! Sikerünk, eredményeink támogatóinkkal, segítőinkkel együtt közös! Köszönjük a figyelmet, a segítő felajánlást, az adó 1 százalék támogatásokat!

  • Baján Viziteltek a Gyógyító Bohócdoktorok

    Baján Viziteltek a Gyógyító BohócdoktorokCsütörtök délelőtt a Bajai Szent Rókus Kórház gyermekosztályán visszatérő vendégként vizitelt a Karitáció Alapítány Bohócdoktor Betegségelűző Csapata. Dani és Gergő bohócok tették a dolgukat. A nagybeteg kicsik és az intézmény dolgozói számára gyógyító mosolyt, bőröndnyi ajándékot vittek a jókedvre derítők. A hangsúly az infúzió, a gyógyszerpumpa, a branül, a műtéti hegek helyett néhány pillanatig a lufihajtogatásé, a játéké és a kacagásé volt. A bohócdokik az áldozatos munkát végző orvosok, nővérek számára is tartogattak ajándékokat. A gyógyuló kicsiknek az élménypedagógiai módszerek bizonyítottan segíteni tudják a betegség tényének feldolgozását és segíthet a gyógyuláshoz vezető út meglelésében is.

Beteg gyerekek gyógyításában 2008 óta vesz részt alapítványunk gyógyító bohócdoktor csapata.
A vidám segítő programok révén a jókedv tör előre, a gyógyulás ideje rövidebb lesz.